Hatalmas földrengés rázta meg Alaszkát
A Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Alaszka államot – jelentette be az Egyesült Államok Földtani Intézete (USGS). A föld helyi idő szerint reggel fél kilenckor mozdult meg a szövetségi állam alatt, epicentruma a szövetségi állam legnagyobb városától, Anchorage-től 12 kilométerre volt a mélyben. Nyolc utórengés is követte, ezek közül a legerősebb 5,7-es erősségű volt. Bill Walker kormányzó katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította a területet, és a hatóságok kiadtak egy cunamiadót is, de ezt nem sokkal később visszavonták. A kormányzó közvetlen kapcsolatban áll a Fehér Házzal, a természeti katasztrófáról pedig tájékoztatták a Buenos Aires-i G20-csúcson lévő Donald Trump elnököt. Négy repülőteret – Ted Stevens International Airport, Adak Airport, Merrill Field Airport és Fort Richardson Airport – lezártak a forgalom elől.
Sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek, de helyszíni jelentések szerint több épület megrongálódott, háztetők omlottak be, a városban mindenhol betörtek az ablakok Anchorage lakói pánikban kezdtek el menekülni, amikor megmozdult a föld. Egyikük, egy Philip Peterson a CNN-nek azt mondta, hogy az első pillanatban érezte, hogy ez a földrengés nagyobb lesz, mint bármelyik, amelyet korábban átélt. – Bebújtam az íróasztalom alá kibírni valahogy – mesélte a férfi. Egy Blair Braverman nevű nő eközben arról beszélt, hogy a férjével együtt egy hotelben vészelte át a természeti katasztrófát. – Az ágy elkezdett ugrálni, minden félelmetesen rázkódott, a földre vetettük magunkat, a férjem a testével védett. Bekúsztunk a fürdőszobába fedezéket keresni – mesélte. Elárulta azt is, hogy ő Kaliforniában nőtt fel, és átélt néhány földrengést, de ez „teljesen más szint” volt.
Egy helyi televízió, a KTVA székházában hatalmas pusztítást végzett a földrengés, amelyet Anchorage-től 600-650 kilométerre is érezni lehetett.