Hasad a Likud Izraelben – Ismét választások jöhetnek
A Kneszet a törvényhozás feloszlatása és új választások kiírása mellett foglalt állást, de még több olvasatban meg kell szavazni az indítványt ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen. Akkor is automatikusan előrehozott választásokat kell tartani három hónapon belül – várhatóan jövő február végén vagy márciusban –, ha december 23-ig nem készül el a költségvetés.
Gideon Szaár, a Likud egyik legjelentősebb politikusa a múlt héten jelentette be kilépését a pártból, és azt is, hogy új pártjával nem fogja támogatni Netanjahu kormányfővé jelölését, és nem lép be a Netanjahu vezette koalícióba a várható újabb választások után.
„A jelenlegi kormány elfecsérelte a megalakuláskor neki adott közbizalmat”
– állította a politikus, aki lemondott a Likud színeiben szerzett képviselői mandátumáról, vagyis „pártütőként” kiszorult a Kneszetből. Szerinte Netanjahu irányítása alatt a Likud a kormányfő személyes érdekeit szolgáló eszközzé vált. Tavaly decemberben, a párt előválasztásán Szaár volt Netanjahu kihívója a pártelnöki tisztségre: akkor a párt tagjainak 27 százaléka szavazott rá, míg Netanjahu a voksok 72 százalékát szerezte meg.
Felmérések szerint Szaár új pártja 15-18 mandátumot kapna a 120 tagú Kneszetben, ha most tartanák a választásokat. Az Új Remény (Tikva Hadasa) elnevezésű párt megjelenése nyomán Izraelben lehetőség nyílhat jobbközép kormány alakítására Netanjahu részvétele nélkül is, úgy, hogy a centrista és mérsékelt jobboldali erők nem szorulnak rá az arab pártok és a baloldal támogatására sem.
Mindezek alapján viszont elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Netanjahu – abban a reményben, hogy a soron következő választásokig háttérbe szorítja Szaárt – megpróbálhatja most megakadályozni az előrehozott választások kiírását, akár annak árán is, hogy jövő novemberben másfél évre át kell adnia a kormányfői tisztséget – koalíciós egyezményük értelmében – a Kék-Fehér vezetőjének, Beni Ganznak. Maga Ganz is több mandátumot veszíthet Szaár pártjának színre lépésével, és ez esetleg arra késztetheti, hogy kompromisszumot kössön Netanjahuval a költségvetés ügyében, cserébe a kormányfői rotációért, vagyis előrehozott választások helyett tovább kormányozzon Netanjahuval társbérletben.
Az egyes izraeli politikusok országon belüli használati értéke jelenleg az amerikai elnökválasztás kimenetele nyomán is átalakulófélben van. Netanjahu sokat profitált belpolitikai értelemben abból, hogy Donald Trumppal jól megtalálta a közös hangot.
A republikánus párti elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és odaköltöztette az amerikai nagykövetséget. Trump emellett elismerte Izrael szuverenitását az 1967-es hatnapos háború során Szíriától elhódított Golan-fennsík fölött, valamint olyan ciszjordániai rendezési tervvel állt elő, amely a terület jelentős részének izraeli annektálásával számolt volna, és cserébe a Negev-sivatagban kínált volna fel területeket a palesztinoknak. Erről persze a palesztinok hallani sem akarnak. Trump és Netanjahu az utóbbi időben látványos sikereket ért el közös erőfeszítéssel az úgynevezett „Ábrahám-megállapodások”, vagyis az Izrael és a konzervatív arab monarchiák között tető alá hozott egyezségek révén. E megállapodások keretében Netanjahu letett – bár nem véglegesen – a kiszemelt ciszjordániai területek izraeli bekebelezéséről. Netanjahu arra számít, hogy a gazdag arab országok megelégelték, és most beszüntetik a palesztinok anyagi támogatását.
Joe Biden január 20-án hivatalba lépő kormányzatának a Közel-Kelettel kapcsolatos konkrét elképzeléseiről ugyan egyelőre nem sokat lehet tudni, de a demokrata párti amerikai adminisztrációk hagyományosan az úgynevezett kétállami megoldást pártolták, vagyis azt, hogy Izrael mellett jöhessen létre a palesztinok életképes állama is. A washingtoni hatalmi váltás növelheti Izraelben a Netanjahunál rugalmasabbnak feltételezett, mérsékeltebb politikusok ázsióját.
Ebben a helyzetben, Trump elnökségének utolsó heteiben a távozó amerikai vezető és az izraeli kormányfő igyekszik kihozni mindazt az Ábrahám-projektből, ami még kihozható. Ennek jegyében bejelentették, hogy – az Egyesült Arab Emírségeket, Bahreint és Szudánt követően – Marokkó is megállapodott Izraellel a kapcsolataik rendezésében. Helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat, bővítik a gazdasági és kulturális együttműködést.
A Marokkó és Izrael által amerikai közvetítés eredményeként megkötött megállapodásnak azonban olyan ára van, amely szélesebb körben vezethet politikai konfliktusokhoz: az alku részeként ugyanis az Egyesült Államok elismeri Marokkó területi követelését a vitatott hovatartozású nyugat-szaharai régióra vonatkozóan.
Marokkó 1975-ben annektálta az egykori spanyol gyarmat Nyugat-Szaharát, emiatt a terület függetlenségét megteremteni akaró Polisario Front kihirdette ott a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaságot, és fegyveres harcot indított az annektáló marokkói erők ellen a szomszédos Algéria támogatásával. Algír továbbra is a terület függetlenségét akarja elérni. Marokkó jelenleg Nyugat-Szahara területének nagyjából a kétharmadát tartja ellenőrzése alatt, és saját autonóm területévé akarja azt tenni.
Abdelaziz Dzserad algériai kormányfő az izraeli–marokkói megállapodásra azzal reagált, hogy megvádolta Izraelt a térség biztonsági egyensúlyának a megbontásával. Algírban attól tartanak, hogy Izrael fejlett katonai eszközökkel láthatja el Marokkót az annektált terület ellenőrzésére. Vannak olyan algériai vélemények, hogy mostantól Izrael „ott lesz Algéria határainál”, és hogy a megállapodás valóságos hadüzenet Marokkó részéről.
A cikk a 168 óra hetilap 2020. december 16-i számában jelent meg.
