"Halálgyárba" költöztettek roma családokat
A Cuprom vegyipari vállalat 2006 óta használaton kívüli, korábban kémiai laboratóriumként működő, „halálgyárnak” is nevezett épületébe telepített akaratuk ellenére számos roma családot Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester, Romániában.
Az akciót a helyi rendőrség és csendőrség segítségével bonyolították le - írja az erdélyi
Krónika. A Romani Criss jogvédő civil szervezet a román hatóságoknak, valamint az amerikai és dán nagykövetségeknek és az Európai Bizottságnak elküldött nyílt levelében tiltakozott az önkormányzat lépése ellen, ismételten diszkriminációval és rasszizmussal vádolva a polgármestert.Amint az Evenimentul Zilei hírportál összeállításából kiderült, a romákat szakadó esőben, kamionon szállítva vitték a város szélén található, lakhatatlan állapotban lévő létesítménybe. Az elöljáró szerint a romák kilakoltatásával teljesítette kampányígéretét. A lap szerint az épület több helyiségében életveszélyes kémiai vegyszereket találtak a romák, akik azonnal távozni akartak a helyszínről, a rendőrség azonban feltartóztatta őket. Az elköltöztetett családoknak végül a földre terített matracokon kellett aludniuk, az éjszaka folyamán azonban a vegyszerek miatt többen is rosszul lettek.
A Sürgősségi Esetek Felügyelőségének (ISU) képviselője szerint 11 gyermeket és egy felnőttet kellett kórházba szállítani. A megyei kórház illetékesei úgy nyilatkoztak, az érintettek néhány órán belül magukhoz tértek, és már másnap elhagyhatták az intézményt.
Cherecheş ezzel szemben úgy nyilatkozott, vélhetően a romák vezetői elterelési szándékkal bénítógázt dobtak az épületbe, emiatt lettek rosszul a beköltöztetett személyek. „Egy nyolcadik gyermekét váró fiatal cigányasszony bevallotta nekem, hogy ezek a roma klánvezérek a gyereknevelési segélyből vonják le tőle a neki adott kölcsön részleteit” – jelentette ki a polgármester, aki a Transindexnek elmondta, minden az előírások betartásával történt, a költöztetés célja jobb lakhatási körülmények teremtése, illetve a régi viskótelepek felszámolása volt.