A háborús szponzorok listáján maradt az OTP

Öt görög céget ideiglenesen levettek a listáról. 

2023. június 21., 16:12

Szerző:

A magyar OTP Bank a lista szerint továbbra is fekete listás. Az Európai Bizottsággal tárgyal az ukrán antikorrupciós hatóság, addig is levette a görög cégeket a „háborús szponzorok” listájáról – írja az Euronews. Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség ideiglenesen felfüggesztette mind az öt görög vállalatot  – és nyolc vezetőjüket – a „háború nemzetközi szponzorainak" listájáról  – írta a Twitteren Jorge Liboreiro, az Euronews egyik brüsszeli tudósítója. A felfüggesztés addig tart, amíg folynak a kétoldalú tárgyalások az Európai Bizottság bevonásával.

A Kijev szerint háborús szponzoroknak számító cégek honlapján látható, hogy a Dynacom Tankers, a Delta Tankers, a Thenamaris, a Minerva Marine és a TMS Tankers melletti indoklásokat elhomályosították, helyettük az a felirat olvasható, hogy „a státusz felfüggesztve, amíg folynak a kétoldalú tárgyalások az Európai Bizottság képviselőinek bevonásával."

(Kiemelt képünkön: OTP bank. MTVA/Bizományosi: Balaton József)