Elhunyt Vangelis, a világhírű görög zeneszerző

A Tűzszekerek, az 1492 – A Paradicsom meghódítása és a Szárnyas Fejvadász filmzenéjét is ő jegyezte. A zeneszerző 79 évet élt.

2022. május 19., 19:33

Szerző:

79 éves korában elhunyt Vangelis, azaz Evángelos Odysséas Papathanassíou görög zeneszerző, számos hollywoodi kasszasiker filmzenéjének szerzője.

A gyászhírt a komponista képviselői közölték, információik szerint Franciaországban, egy kórházban érte a halál.

Papthanassíou 1943-ban született, 1981-es Tűzszekerek filmzenéjéért pedig 1981-ben Oscar-díjat is kapott. A zongorajátékra épülő filmfőcím akkor az amerikai slágerlistákat is vezette egy ideig. Vangelis, aki autodidakta módon tanult zenélni, Athénban nőtt fel, Forminx nevű zenekarát 1963-ban alapította. 1966-os feloszlásuk után szabadúszóként dolgozott, majd Párizsba költözött.

Másik legnagyobb sikere, a Szárnyas Fejvadász című disztopikus sci-fi főcíme volt, ami a jövő Los Angelesében játszódott. Erről a filmről Vangelis később azt nyilatkozta, „nagyon profétikus filmnek bizonyult, ma tuljadonképpen a Szárnyas Fejvadász világában élünk.”

(Kiemelt kép: Wikipédia)