Álompártból állampárt – Grúziában ismét az utcán döntenek
Grúziában nyilvánvalóan politikai válság van, és közben még nemzetközi jelleget is öltött. A június 20-i kezdet óta egyre inkább látszik, hogy nem oroszellenes zavargásról van szó, hanem a grúz politika és társadalom válságáról. Az orosz kormányzat s vele a fegyelmezetten működő nemzetközi médiagépezet viszont ruszofób lázongásként állítja be az ott történteket. Vlagyimir Putyin elnök rendeleteket adott ki, megtiltva az oroszországi turistairodáknak, hogy grúziai utakat szervezzenek. Ugyanakkor leállította a két ország közötti közvetlen repülőjáratokat, az orosz és a grúz légitársaságokét is. A két döntés a grúz gazdaság és társadalom gyomorszájára mért ütés volt. A kaukázusi országba tavaly 1,7 millió orosz turista látogatott el, s ez jelentős bevételt hozott az államnak és a lakosságnak is.
Több jogos kérdés is felmerülhet itt. Hogyan lehetséges az, hogy az oroszok szabadon utazgatnak Grúziában, strandolnak a tengerparton, járják a hegyeket és a történelmi emlékműveket, miközben a két állam között tizenegy éve nincs diplomáciai kapcsolat? Sőt a grúzok csak vízummal utazhatnak be Oroszországba. Miközben tizenegy éve, az ötnapos grúz–orosz háború óta az orosz hadsereg megszállva tartja a köztársaság területének egyharmadát, Abháziát és Dél-Oszétiát.
2008-ban az akkori grúz elnök, Miheil Szaakasvili elküldte csapatait az oszét terület feletti ellenőrzés visszaszerzésére. Abházia és Dél-Oszétia még a kilencvenes évek elején deklarálta, hogy ki akar szakadni Grúziából. A volt autonóm területeknek ezt a törekvését nem ismerte el a világ. Oroszország támogatta és finanszírozta őket, de nyíltan csak azután ismerte el függetlennek a szakadár kormányokat, hogy „megvédte őket” a grúzoktól, akik helyre akarták állítani szuverenitásukat a köztársaság teljes területén.
Pár éve újságírócsoporttal jártam a fegyverszüneti vonalnál. A nemzetközi megfigyelők által ellenőrzött „határ” túloldalán az orosz határőrség épített ki bázisokat, határkerítést. A mostani tüntetéseken a résztvevők tábláikkal emlékeztetnek, hogy Oroszország megszálló. Vannak latin és cirill betűs feliratok is ugyanezzel a tartalommal. Sok videó kering a világhálón, grúz ismerősök is képsorokat tesznek fel az internetes közösségi oldalakra. Putyin szóvivője azt állítja, hogy oroszgyűlölet árasztotta el Grúziát, miközben orosz turisták beszélnek kellemes és barátságos élményeikről az őket meginterjúvoló nemzetközi tévékben.
Az első elemzők, főleg az orosz forrásokra hagyatkozva, azt állították, hogy Tbilisziben tisztán nacionalista szellemű lázongás zajlik, amelyet Szaakasvili korábbi elnök pártja, a Nemzeti Mozgalom szít. A jelek szerint azonban többről van szó. Azok a fiatalok, akik napok óta az utcán vannak, a grúziai hatalomgyakorlás, az önkény, az oligarchauralom ellen tiltakoznak. Le akarják váltani a hét éve uralkodó Grúz Álom nevű pártot, amelyet egy dollármilliárdos, Bidzina Ivanisvili tart a zsebében.
Legutóbb a tüntetéssorozat résztvevői Giorgi Gakharia belügyminiszter lemondását követelték. A belügyminiszter felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért, a gumilövedékek és a könnygáz okozta sérülésekért. Eközben alig szól bárki is arról, ami kirobbantotta a tüntetéssorozatot. Június 20-án Tbilisziben, a régi parlamenti épületben megnyitották az Ortodoxia Parlamentközi Gyűlése nevű nemzetközi szervezet tanácskozását. Huszonöt országból száz képviselő érkezett Tbiliszibe. A szervezetet sokan a birodalmi politika eszközének látják. Az ortodoxiát a mai orosz hatalom az úgynevezett „orosz világ” egyik elemeként kezeli. A szervezet egyértelműen a putyini politika nemzetközi népszerűsítésének és támogatásának fóruma.
Szergej Gavrilov kommunista Duma-képviselő a 20-i ülésen beleült a grúz parlament elnökének székébe, és orosz nyelven megnyitotta az ülést. Az ötvenes éveiben járó politikusnak érdekes életrajza van. Elsőre bizarrnak tűnhet, hogy egyszerre hitbuzgó ortodox hívő és kommunista politikus. Közgazdász, vezető szerepet töltött be a MiG repülőgépkonszernben. Életrajzi adatai szerint a kilencvenes években mindig ott tűnt fel, ahol valamilyen fegyveres konfliktus zajlott. Járt a háborús években Abháziában és a Dnyeszter-melléki területen, megfordult Koszovóban is. Felbukkant Irakban és Iránban is, amikor épp valamilyen háború dúlt ott. Azt tagadta, hogy a grúzok ellen harcolt volna Abháziában.
A székfoglalási aktus felbőszítette a jelen lévő grúz ellenzéki képviselőket, és később megakadályozták Gavrilovot, hogy az elnöki székhez közelítsen. A fellépést a tbiliszi utca provokációként fogadta, és a hamarosan tömeg gyülekezett a Rusztaveli sugárúton. Gavrilovot kimenekítették a repülőtérre, és elutazhatott Oroszországba. A tüntetések azonban nem maradtak abba. Nem elégítette ki a tiltakozókat, hogy lemondott a grúz törvényhozás elnöke, Irakli Kobakhidze, aki felelősséget vállalt a kínos incidensért. Most a belügyminiszter távozását követelik. Sőt célba vették magát Ivanisvilit is, tüntetést hirdettek az oligarcha cégközpontja elé.
A válság oka éppen Ivanisvili politikájának kudarcában van – állítja Dmitrij Avaliani politikai elemző, a JAMNews című dél-kaukázusi regionális hírportál szerkesztője. Úgy vélekedik, hogy Ivanisvili alapos csalódást okozott a grúzoknak. Azt ígérte, hogy olyan hatalmat hoz, amely nem emel kezet a népre. Most a rendőrség brutálisan verte szét a tüntetőket. Ezt a társadalom megjegyzi, ahogy Szaakasvilinek sem bocsátották meg a 2007-es és a 2011-es tüntetések szétveretését – állítja Avaliani.
A háttérben
Grúzia leggazdagabb embere a 63 éves Bidzina Ivanisvili, akinek vagyonát a Bloomberg 5,25 milliárd dollárra becsülte tavaly. A grúz falusi fiú Moszkvában szerzett mérnöki diplomát, és ott gazdagodott meg a kilencvenes években. Vasbányákban, acélművekben, bankokban lett tulajdonos. Az orosz üzleti életből 2003 és 2006 között kivonult, és hazatelepült.
Fotó: MTI/EPA/Igor KovalenkoEleinte távol tartotta magát a politikától, de Szaakasvili kudarcos háborús kalandja után úgy döntött, kezébe veszi az ügyeket. Pártot szervezett, és 2012-ben megnyerte a parlamenti választást. Egy évig volt kormányfő, majd lemondott. Azóta is ő irányítja az országot, nyilatkozata szerint maga választja ki a vezető állami tisztségviselőket.
A milliárdos másik ígérete az volt, hogy rendezi a kapcsolatokat Moszkvával. Mindezt úgy, hogy nem adja fel Grúzia euroatlanti csatlakozásának tervét. Erre a projektre hozta létre a Grúz Álom pártot. Az Oroszországgal való rendezés azonban felemás módon ment végbe. Moszkva továbbra sem hajlandó kivonulni a megszállt grúz területekről, viszont tett részleges engedményeket a gazdaságban, engedte a turistákat odautazni egészen mostanáig, és a grúz mezőgazdasági export is fellendülhetett. Érdekes módon, ahogy most rosszabbodott a viszony, az orosz élelmiszer-ellenőrző hatóság rögtön hibát talált a grúz borokban is.
Cserébe a grúz információs térben megjelent az orosz kormánypropaganda, és sorra alakulhattak a Moszkva által támogatott „civil”szervezetek, mint az Eurázsia Választása vagy a II. Irakli oroszbarát grúz királyról elnevezett egyesület.
A rossz hangulat oka lehet az is, hogy nem javult érezhetően a gazdasági helyzet. Az átlagfizetés 120 ezer forintnak megfelelő összeg, nagy a munkanélküliség, nem jöttek nagy beruházások. Lelassult a gazdasági növekedés a Szaakasvili-érához képest.
Más elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmúlt években a Grúz Álom párt egyre inkább állampártjelleget öltött. Politikusai nem a választóknak, hanem az oligarchának „jelentenek” – írja Thomas de Waal, a Carnegie Békeközpont kutatója. Szerinte ez az állapot háborítja fel a fővárosi középosztályt és azokat a fiatalokat, akik most az utcán tüntetnek. A brüsszeli elemző szinte megoldhatatlannak látja a válságot a grúz politikai közvélemény végletes polarizáltsága miatt. Nincs olyan személyiség – írja –, aki az egész társadalom nevében léphetne fel. Hét éve Ivanisvilit a nemzet megmentőjeként látták, ma a politikusok közül az ő megítélése a legnegatívabb. Az egyik oldalon áll a háttérhatalomként működő oligarcha, továbbá az ő nevében fellépő kormány és köztársasági elnök, a másik oldalon a gyenge ellenzék, illetve a száműzetésbe kényszerült volt elnök, Szaakasvili. De Waal szerint korábban Ilija ortodox pátriárka lehetett a nemzetegyesítő figura, ő azonban ma már nagyon idős, 86 éves, aligha lenne ereje erre. A grúz politika addig is az utcán zajlik.
