Gorbacsov: Bidennel folytatni lehet a nukleáris fegyverkezés csökkentését

2020. november 9., 07:19

Szerző:

Joe Biden győzelme az amerikai elnökválasztáson lehetőséget teremt a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 (Új START) szerződés meghosszabbítására - jelentette ki Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő.

"Most majd egyszerűbb lesz" - mondta a 89 éves Nobel-békedíjas politikus arra utalva, hogy az eddigi próbálkozások az egyezmény megmentésére nem jártak sikerrel, majd Bident egy őszinte, észszerű utat járó embernek nevezte.

Oroszország Donald Trump amerikai elnökkel ugyanis alig látott esélyt a februárban lejáró megállapodás meghosszabbítására. "A demokraták természetesen óvatosak lesznek, ahogy mi is. Az elővigyázatosság azonban nem szabad, hogy útját állja a felek közötti valódi tárgyalásoknak" - vélekedett Gorbacsov.

Sem Vlagyimir Putyin orosz elnök, sem külügyminisztere, Szergej Lavrov eddig nem reagáltak Biden választási győzelmére. Több külpolitikai szakértő is úgy vélekedett, hogy egy demokrata párti amerikai elnök alatt Washington és Moszkva kapcsolatai romolhatnak, ugyanakkor leszerelési kérdésekben előrelépések várhatóak.

A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt és 2011. február 5-én hatályba lépett START-3 (Új START) megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.

 

 

Az Ukrajna támogatásával kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére is van értelme és jövője a visegrádi együttműködésnek – jelentette ki Orbán Viktor kedden Prágában, a négy visegrádi ország kormányfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnököt a találkozó előtt füttykoncerttel várták a tiltakozók.

2024. február 27., 12:22

Keserű igazságot tárt fel a Pesticide Action Network Europe által készített tanulmány: az európai polgárok egyre inkább ki vannak téve az úgy nevezett PFAS (poli- és perfluoralkil) vegyületeket tartalmazó „növényvédőszerek” koktéljainak. Ezeket a vegyi anyagokat szándékosan permetezik az élelmiszernövényekre, így a friss gyümölcsök és zöldségek közvetlen és rendszeres kitettséget jelentenek a fogyasztók számára. A PAN Europe és a Magyar Természetvédők Szövetsége a PFAS-vegyületeket tartalmazó peszticidek betiltását szorgalmazza.