Gasztarbajterekre vadásznak az orosz fasiszták

Aki manapság az orosz fővárosban jár, azt tapasztalhatja, hogy Moszkva nagyon tiszta. Nemcsak a központ, de a külvárosi lakótelepek is. A köztisztasági alkalmazottak sárga mellényét viselő férfiak és nők söprögetik a járdákat és a belső közlekedési utakat, mossák a lakóházak lépcsőházait, igazgatják a kukákat és a speciális teherjárművek által szállítható nagy szemétgyűjtő tartályokat. Már-már hozzátartoznak a városképhez. A lakosság egyszerűen tádzsikoknak nevezi őket, noha nem kis részük üzbég vagy kirgiz.

Hamis papírok

A hivatalos kvóta 300 ezerben határozza meg az ilyen „migránsok” számát, a szakértők szerint azonban – állítja a Trud című napilap – éppen tízszer ennyien, vagyis 3 millióan vannak. Az egész országban számuk a hivatalos adatok szerint 7 millió, de itt megint csak sokkal többről, 15 millióról szólnak a becslések, vagyis nagyjából minden tizedik lakos külföldi. Egy részüket a mezőgazdaságban foglalkoztatják, néha valóságos rabszolgasorban. A moszkvai, szentpétervári piacokon szép számmal látható azeriek többsége azonban nem tartozik a kizsákmányoltak kategóriájába: ők inkább kereskedők, esetleg őstermelők, akik friss gyümölccsel, zöldséggel látják el a zord vidékek lakóit.

A közép-ázsiaiak ugyanazért mennek Moszkvába, amiért az afrikaiak és az ázsiaiak az EU tagállamaiba. A Tádzsikok Népi Ligája nevű szervezet adatai szerint Tádzsikisztán munkaképes lakosságának 60 százaléka tartózkodik Oroszországban, és 10 százalékuk Kazahsztánban. A közelmúltig 80 százalékuk illegálisan tette ezt. A Moszkvában élő tádzsikoknak csak a 13 százaléka kap rendszeresen fizetést. Szegényes bérükből havonta 20-30 dollárt fizetnek a szállásért, 50-60 dollárt költenek étkezésre, 100 dollárt küldenek haza, és 80 dollárt szurkolnak le zsaroló, az útiköltségüket megelőlegező uzsorás vagy őket hamis munkavállalási engedéllyel ellátó honfitársaiknak. Ami ezen túl megmarad, az az illegális létük fölött szemet hunyó orosz rendőrök zsebébe vándorol. Évente csupán a valódi tádzsikok kétmilliárd dollárt küldenek haza családjuknak.

Tádzsikisztánban, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban az órabér a töredéke az oroszországinak (azzal nagyjából csak a kazahsztáni bérszínvonal egyezik meg), de ami a legfőbb probléma: az említett három közép-ázsiai országban a szakképzetleneknek csaknem lehetetlen munkát találniuk. Az orosz nagyvárosokban viszont senki sem vállalná el annyiért azt a munkát, amennyiért ők végzik.

Moszkvában a „tádzsikok” rendszerint embertelen körülmények között élnek: az általuk takarított lakóházaik pincéiben (a lakrészeket jó esetben is csak furnérlemezzel elválasztva egymástól), ahol tisztálkodási lehetőségük sincsen. Előfordul, hogy a munkaadó panellakást bocsát rendelkezésükre: ilyenkor nemritkán 20-25 ember zsúfolódik öszsze két szobában. Nemrégiben egy teljesen lerobbant lakóház bontásakor a hatóságok száz illegális kirgizt távolítottak el a buldózerek útjából.

Kopasz gyilkosok

Ami azonban a nem embernek való lakáskörülményeknél, hiányos táplálkozásnál, megalázóan alacsony béreknél is jobban sújtja a „nem szláv gasztarbajtereket”, az a szüntelen fizikai fenyegetettségük. (A bevett terminológia szerint nem szláv, aki nem orosz, nem ukrán és nem fehérorosz, de különösen, aki jellegzetesen kaukázusi vagy közép-ázsiai kinézetű, nem is szólva a sárgákról és a feketékről.)

Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozó Alekszandr Brod, az Emberi Jogok Moszkvai Irodájának igazgatója szerint csupán az idei év első két hónapjában 60 alkalommal támadtak meg embereket „a nemzeti intolerancia, xenofóbia” alapján. Az áldozatok közül 36-an életüket vesztették. A legtöbb támadó szkinhed volt; a bűncselekményeket elsősorban Moszkvában és környékén, továbbá Szentpéterváron, Szverdlovszk és Uljanovszk megyében követték el. A jogvédők szerint Oroszországban 60 ezer bőrfejű garázdálkodik: többnyire közép-ázsiaiakat és kaukázusiakat támadnak meg, de üldözik a melegeket és a punkokat is.

Vannak azután egészen közönséges „nácik” is. A moszkvai Lumumba Egyetem afrikai hallgatói például évek óta jól tudják, hogy áprilisban, a Hitler születésnapja előtti héten nem tanácsos az utcára menniük (az egyetemi hatóságok is ezt tanácsolják), mert kollégiumuk környékén rasszisták vadásznak rájuk.

Az utóbbi időben a hatóságok is kezdik komolyan venni a merényleteket. A tettesek egyre gyakrabban kerülnek rendőrkézre. A nem szláv járókelők támadói számos esetben már bíróság előtt feleltek tettükért, és az ítéletet kifejezetten a fajgyűlölet miatt elkövetett gyilkosság paragrafusa alapján hozták meg. Tavaly Oroszország-szerte nagy port vert fel egy az internetre feltett jelenet, amely azt ábrázolja, amint egy erdőben, a náci párt zászlaja alatt egy üzbégnek elvágják a torkát, és egy dagesztánit agyonlőnek.

Nem sokkal később letartóztatták azt a majkopi orosz diákot, aki a jelenetet feltette a világhálóra. Megállapították, hogy a jelenet megrendezett volt, és a „bloggert” nemzeti gyűlölködés szításáért elítélték. Később azonban új eljárást kellett kezdeni, mert egy dagesztáni apa levélben közölte Putyin akkori elnökkel, hogy az agyonlőtt férfi az ő fia, Umahan Udamanov, aki 2007 nyarán Moszkvába ment munkát keresni, és akinek kisvártatva nyoma veszett. A meggyilkolt fiatalembert a bátyja is felismerte a videofelvételen. Ennek nyomán a moszkvai rendőrség új nyomozásba kezdett, és bár a tettest még nem találta meg, a kivégzés színhelyét azonosította.

A rasszisták elleni küzdelemmel immár a legmagasabb szinten is foglalkoznak, annál is inkább, minthogy a „nem szlávok” elleni támadások száma évről évre növekszik. Mi több, nem is tudják pontosan, hány ilyen gaztettet követnek el, mert számos esetben a sértettek nem tesznek feljelentést. Vagy mert engedély nélkül tartózkodnak az országban, vagy mert egyszerűen nem látják értelmét. Pedig erről immár nemcsak az orosz lapok írnak rendszeresen, hanem a többi között a Der Spiegel és a The Wall Street Journal is részletesen foglalkozott a témával.

Elnöki tévedés

Biztató, hogy a problémát már az államfő is felismerte. Dmitrij Medvegyev azt mondta az orosz sajtó
X. nemzetközi kongresszusán: „Egyetemi hallgató koromban azt hittem, hogy bármennyire bonyolult is az élet a Szovjetunióban, a xenofóbia, a szélsőségesség, a nemzeti és vallási különbözőséggel szembeni gyűlölet a Szovjetunióban, Oroszországban nem fenyeget. Tévedtem. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel felvesszük a harcot ezekkel a problémákkal... Az állam feladata, hogy megtegyen minden tőle telhetőt.”