Futnak még - a republikánus kihívók

Az első színes bőrű, új korszakot ígérő demokrata párti elnök nimbusza viszonylag gyorsan megfakult. A múlt őszi időközi választásokon az ellenzéki republikánusok elhódították a többséget a képviselőházban, s megerősödtek a szenátusban is. Az ok – mint általában az amerikai közhangulat minden változásakor – a gazdasági helyzet. A kétségkívül kiváló intellektusú, magasan képzett és jól kommunikáló Obama, valamint tanácsadói a jelek szerint részben későn, részben elégtelenül reagáltak a válságra. Az elnök nagy terve, az általános betegbiztosítás bevezetése egyszerűen túl sokba kerül, ismerik el az ügy pártolói is. Az iraki „győzelem” (Bush öröksége) látványosan minősül pirruszinak, s alkalmasint hasonló lesz a helyzet Afganisztánban a lassú kivonulás alatt és után – hiába költöttek a vitatott háborúkra százmilliárdokat. Az amerikai katonai kiadások magasabbak, mint a világ többi országáé – összesen.

Republikánus elnök feltehetőleg még keményebben hadakozott volna, de ez nem segít Barack Obamán, aki mind többek szerint bizonyul gyenge vezetőnek, s foglya a helyzetnek. Sok választó új utakat keres, mert úgy érzi: Amerika immár maga mögött hagyta a gyarapodás, a jólét oly megszokott korszakát, s nemzedékek óta először nem tudni, mit hoz a jövő.

Az elnök egyetlen előnye, hogy saját pártjából senki nem száll versenybe a posztért – az ellenpárt azonban esélyt érez, s nem alaptanul. Így nem meglepő, hogy először vagy nyolc aspiráns is bejelentkezett, ám számuk gyorsan háromra olvadt.

Az egyetlen nőről, Michele Bachmannról sok szó esik ugyan, ám esélye csekély. Az 55 éves, ötgyerekes kongresszusi képviselőnő demokrataként kezdte, ám Jimmy Carterben mélységesen csalódva került a másik pártba. A név férjétől, bevándorló svájci parasztok leszármazottjától származik, s nem a legjobb reklám a feleségnek, amióta kiderült, hogy a nejéhez hasonlóan vallási fundamentalista férfiú egy rádióműsorban „barbároknak” minősítette a melegeket, és két klinikáján kezelést kínál nekik. A Bachmann-féle „Tea Party” mozgalom szélsőségesen konzervatív republikánusok gyülekezete, akik már egy színes elnök megválasztását is botránynak tartották. Választást viszont – Amerikában is – csak középről lehet megnyerni, republikánus oldalról csak úgy, ha Obamában csalódott demokratákra, köztük színesekre is számíthatnak. Ilyen reményei Bachmannéknak aligha lehetnek.

Sarah Palin volt alaszkai kormányzó eddig nem lépett ugyan a ringbe, de még megteheti. Végtére is 2008-ban McCain alelnökjelöltjének választotta, ám a szerény képzettségű, de populista szónoklataival sikeres asszony – szerencsére – nem nyerte el a képességeinél több számmal nagyobb hivatalt.

A két másik jelenlegi jelölt egyaránt alkalmasnak látszik, hogy megpróbálkozzék a feladattal. Egyik sem kezdő a politikai porondon, sokat próbált nehézsúlyúak. Mitt Romney, Massachusetts állam 64 éves korábbi kormányzója mormon. Egyházának (kitűnő) egyetemén kezdte, jogi és közgazdasági diplomái a Stanfordról és a Harvardról származnak. A jól képzett fiatalember ezután sokra vitte a beruházási üzletben – így magánvagyona is segíti a kampányt. S a pénz mellett is van mire hivatkoznia: kormányzó korában (2002–2006) olyan általános egészségbiztosítási rendszert vezetett be államában sikerrel, mint amilyennel Obama próbálkozik. És sikerült neki egy másik ritka bravúr: vezetése alatt Salt Lake City, a mormonok fővárosa nemcsak kiválóan megrendezte, hanem pozitív pénzügyi mérleggel is zárta a 2002-es téli olimpiát.

Romney résztvevője volt már a 2008-as versenynek a republikánus elnökjelöltségért, de sok párttársa nem tartotta elég konzervatívnak, mert viszonylag liberális nézeteket vallott mind a melegek, mind az abortusz kérdésében. Ami persze (együtt korábbi egészségügyi reformjával) most előny is lehet, ha a centrum felé tart. Másik hátrányától viszont aligha tud szabadulni: jóllehet a mormonok komolyan vallásos emberek, e sajátos felekezetre még sok republikánus szavazó is fenntartásokkal tekint.

Rick Perry, Texas (a második legnagyobb, huszonötmillió lakosú állam) háromszor újraválasztott, 61 éves kormányzója annak idején az ifjabb George Bush, a későbbi elnök helyébe lépett. Aki látja, beszélni hallja, „déja` vu”-érzése támad: abban a Texashoz illő, csizmás-férfias szerelésben lép a hallgatóság elé, mint annak idején Bush, ugyanúgy a helyi dialektust hangsúlyozva üzeni: közülük való derék, egyszerű helyi polgár.

A különbséggel, hogy míg a már több nemzedéken át vezető politikusokat adó Bush család egyfajta kékvérűnek számít, Perry nem északi elitegyetemen végzett jogot, hanem a texasin kapott állattenyésztői diplomát. A légierő szállítógépein volt öt évig pilóta, politikai pályafutását a nyolcvanas években a helyi parlament demokrata képviselőjeként kezdte. Utóbb a republikánusokhoz váltott, és a kormányzóhelyettességig dolgozta fel magát – majd még magasabbra. Nyílt kérdés, hogy a paletta jobb szélén elhelyezkedő Perrynek nem inkább teher-e, mint előny a „Bush-klónság”. Az ifjabb Bush elnöksége távolról sem dicsőséges, sok választó tarthat attól, hogy újra egy provinciális kormányzó kezébe tegye az ország sorsát.

A népszerű texasi egyébként kezdettől támogatta a Tea Party mozgalom ultráit, úgy is mint vallási fundamentalista. E minőségében nem mindennapi teljesítményekre képes: augusztus elején felhívására vagy harmincezer ember imádkozott Houstonban az Államok szebb jövőjéért. Ugyanakkor tapasztalt helyi politikusként hajlik a párbeszédre is, amelynek Texasban hagyományai vannak: az ifjabb Bush annak idején demokratát választott helyetteséül, ezért is kormányozhatott sikerrel.

S távolról sem utolsósorban: bár Perry nem vagyonos, jelentős támogatói vannak a gazdag állam vállalkozói között. Amire ugyancsak szüksége lesz, hiszen becslések szerint Obama vagy egymilliárd dollár kampánypénzre számíthat híveitől a 2012-es versenyben.

John McCaint, a vietnami háborúnak a 2008-as választások idején 72 éves veteránját akkor vagy 60 millió amerikai támogatta, de alulmaradt a huszonöt évvel fiatalabb s annyi minden újat ígérő Obamával szemben.

Az előző választási kampány kemény volt, de a következő minden korábbinál hevesebbnek ígérkezik.

A törvényhozásban megszaporodott republikánusok (köztük nem kevés tapasztalatlan, radikális „vidéki” újonc) már a késhegyig menő nyári költségvetési vitában megmutatták, hogy könyörtelen harcra készülnek. A USA államadóssága elérte a tizennégyezermilliárd dollárt. A fő kérdések: ezt növelve változatlanul fenntartsák-e a szociális rendszer minden elemét? Emeljék-e az általában már alacsony adókat, főként a gazdagabbakét – vagy pedig további adócsökkentésekkel segítsék ki a gazdaságot a válságból?

Bármelyik tábor kerekedik majd felül, a döntés valamennyiünkre kihat. Akár ha a republikánusokkal fennmarad, netán erősödik a világpolitikai szerepvállalás – akár, gondjait orvoslandó, valamelyest befelé fordul ez a még mindig óriási hatalom.