Franciaország titokban megváltoztatta tavaly a zászlaját, most derült ki

Volt, aki szerint így akarja jelezni Franciaország az EU-tól való különállását. 

2021. november 16., 10:38

Szerző:

Titokban megváltoztatták tavaly Franciaország hivatalos zászlajának színösszeállítását, írja a Telex, megjegyezve, hogy a francia és a világsajtó is csak mostanában figyelt fel a változásra. Emmanuel Macron francia elnök hivatala tavaly nyáron döntött úgy, hogy az addig használt kéket egy sötétebbre cserélik, a döntést azonban nem kommunikálták a sajtó felé. Az állami intézményeknek eddig nem adták utasításba, hogy cseréljék le az eddig használt nemzeti zászlókat, írja a Telex.

A hivatalos magyarázata szerint a haditengerészetnél használt kék „elegánsabb”, ezért váltottak erre, de sokak szerint politikai okai is lehetnek a változtatásnak: Macron ezzel is Franciaország és az EU különállását akarja hangsúlyozni. Az elnöki hivatal azonban cáfolta, hogy ez állna a dolog mögött. A világosabb árnyalatú kékkel ellátott zászlót 1970-ben vezették be, hogy passzoljon az Európai Unió zászlajának kékjéhez. Egyes források szerint sokaknak nem tetszik az új zászló, ráadásul az elnöki hivatal is megosztott a kérdésben. Franciaországban egyébként a haditengerészeten kívül az állami intézményekben is sok helyen a sötétebb színárnyalatú kéket használják már évtizedek óta.

(Kiemelt kép: Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)