Franciaország sem ismeri el a tálib kormányt

A francia külügyminiszter szerint a tálibok hazudoznak.

2021. szeptember 12., 07:23

Szerző:

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kijelentette, hogy Franciaország nem ismeri el a tálib kormányzatot. A miniszter kitért arra is, hogy semmilyen kapcsolatot sem akarnak fenntartani Afganisztán új vezetésével. Le Drian nyilatkozatában leszögezte: a tálibok hazudnak. 

„Azt mondták, megengedik, hogy néhány külföldi és afgán állampolgár szabadon elhagyhassa az országot, és befogadó, mindenkit képviselő kormányról beszéltek, de hazudnak” - fogalmazott a francia külügyminiszter. Le Drian elmondta, hogy a francia vezetés először konkrétumokat, tetteket vár az iszlám radikális vezetéstől, csak ezután lehet szó bármilyen együttműködésről. 

Franciaországnak közel háromezer embert sikerült kimenekíteni Afganisztánból az elmúlt időszakban. Ennek ellenére még több francia állampolgár is tartózkodik az ázsiai országban. Le Drian emiatt Katarba utazik majd tárgyalni további evakuációról. A nyugati országok közül egyre többen jelzik, hogy nem ismerik el az új afgán vezetést és kapcsolatokat sem szeretnének fenntartani az iszlám radikálisokkal. A fő ok, hogy egyre több jelentés érkezik Afganisztánból arról, hogy a tálibok nem tartják tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Emellett abbéli ígéretüknek sem tettek eleget, hogy az újonnan megalakult ügyvivő kormányba más etnikai és vallási csoportokból is delegálnak az új vezetésbe. 

 

(Kiemelt kép: Iszlamista szélsőséges tálibok a kabuli elnöki palotában 2021. augusztus 15-én, miután elfoglalták az épületet. Korábban Asraf Gáni afgán elnök elhagyta az országot. Fotó: Zabi Karimi/MTI/AP)