Főzzél, fiam, tungit!

“Túlélő étel” a tungi, mivel laktató, s készülhet olcsóbb, drágább változatban is, attól függően, szafaládé, krinolin, debreceni, netán marhahús az alapanyag. Kell hozzá dinsztelt hagyma, paradicsom, só-bors-paprika – s bőven lé, hogy legyen mivel tunkolni.

A tungi titkát Péhl Gabriella könyvéből ismerhetjük, amelynek címét kölcsönöztük a beszámolóhoz. Mint írja, egy kultúra sem tűnik el nyomtalanul: tovább élnek a hagyományok, a sok-sok egyszerű és laktató étel, mely az elődök, a soroksári svábok konyháját jellemezte. A szerző 33 helyi lakost keresett fel, hogy megtudja tőlük, milyen ételeket készítettek, fogyasztottak a régi időkben, amikor még a 23. kerület önálló település volt.

Marktnak hívták a német telepesek, akiket Mária Terézia idején Grassalkovich Antal telepített be a török által elnéptelenített tájra a 18. sz. közepén. A Frankföldről, Svábföldről, de Bajorországból és Badenből is érkeztek a telepesek, akik a 2. világháború végéig békésen éltek (nem ritkán el is magyarosodva) magyar társaikkal. A „svábok” 1946-os kitelepítése itt is azt jelentette, hogy több ezer embert szakítottak el (sok esetben erőszakkal) szülőföldjétől, ahol már ősei éltek. Péhl Gabriella e fájdalmas történetekről is beszámol, de elsősorban egy régi, sajátos konyha receptjeit gyűjtötte egybe. Hely hiányában azokról nem számolhatunk be, de útmutatóként, ízelítőként egy csokor elnevezés a svábok sajátos nyelvéből, amelyet hajdan, amikor a kitelepítettek „visszaérkeztek” Németországba, ott sem igen értettek régi-új honfitársaik. Tehát volt például a kheisztli szupen (abalé leves), a nusstangli, (ezt még értjük), a keszlszupn (hurkalé), a fizaulnsuppen (bableves), a fildi paprika (töltött paprika), a hochzeitsupn (soroksári tyúkleves), a lekvártaschkedl (barátfüle), a revadl szupn (tarhonyaleves), aa cuppfi nahadli (grízes tészta), a kagrac fléken (sós lepény), nemkülönben a feriszenihauzn (forgácsfánk)... Mindez persze ma is készül, készíthető – a pontos recepteket lásd a kötetben!