Figyelmeztette Lengyelországot az Európai Parlament
Az EP a demokratikus alapelvek és a jogállamiság tiszteletben tartására szólítja fel a lengyel kormányt.
A képviselők felszólítják a lengyel kormányt, hogy maradéktalanul tegyen eleget a Velencei Bizottság ajánlásainak, annak érdekében hogy az alkotmánybíróság képes legyen fenntartani az alkotmányt és garantálni a jogállamiság tiszteletben tartását. A nem kötelező érvényű állásfoglalásról szerdán szavazott a parlament.
Az állásfoglalás a januári parlamenti vitát zárja le, amelyet azután rendeztek, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a lengyel alkotmánybírósággal kapcsolatos reformok miatt elindítja az első fázisát a „jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések kialakulásának megakadályozására létrehozott keretnek”.
A szöveget a parlament 513 igen szavazattal 142 ellenében 30 tartózkodás mellett fogadta el. Az EP-képviselők szerint a lengyel kormány és a lengyel köztársasági elnök az alkotmánybírósággal szembeni fellépései ténylegesen megbénították az intézményt, és ez veszélyezteti a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot.
Sürgetik a lengyel kormányt, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottságának ajánlásaival összhangban tegye közzé és késedelem nélkül hajtsa végre az alkotmánybíróság határozatait.
Az EP támogatja a bizottság törekvését, hogy a jelenlegi helyzetből a lengyel hatóságokkal folytatott párbeszéd révén lépjenek tovább. Ha azonban a lengyel kormány nem tartja be a Velencei Bizottság ajánlásait, akkor az Európai Bizottság indítsa el a január 13-án megkezdett jogállamisági eljárás második szakaszát.
A képviselők hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a folyamat során tiszteletben kell tartani az unió és tagállamainak a szerződésekben rögzített hatáskörét, valamint a szubszidiaritás elvét. Kiemelik továbbá, hogy az uniós szerződésekben és a nemzetközi emberi jogi eszközökben rögzített értékek és elvek tiszteletben tartása az unió és tagállamainak olyan kötelessége, amihez minden intézkedésük során tartaniuk kell magukat.
(Forrás: Az Európai Parlament tájékoztatási irodája)