FIFA-maffia

Joseph Blatter boldog elnök. Ő legalábbis ezzel a bejelentéssel búcsúzott a múlt hónapban Budapesten a FIFA kongresszusa után, és ezzel üdvözölte most Zürichben az újságírókat. Boldog, annak ellenére is, hogy egy svájci ügyészség tíz nappal ezelőtt közzétett dokumentuma szerint egyike volt azoknak, akik öt és félmillió frankot fizettek nevük elhallgatásáért egy korrupciós ügyben.

Boldog állapotának megőrzésére olyan módszereket dolgozott ki, amelyek tizennégy éve átsegítik őt a maga okozta viharokon. Ilyen módszer, hogy nem tűr maga körül riválisokat. Míg a katari Bin Hammam és a trinidadi Jack Warner a támogatásuk érdekében fizetett kenőpénzt három elnökválasztás előtt is a küldötteknek, Blatter a FIFA alelnöki posztjával jutalmazta őket. De azonnal megváltozott a viszony, amikor Bin Hammam bejelentette, hogy ő akart elnök lenni. Jack Warner most az ő nevében fizette le (fejenként negyvenezer dollárral) a karibi térség küldötteit. Ezért Blatter azonnal eljárást indított ellenük és még a választás előtt négy további, őket támogató elnökségi taggal együtt felfüggesztette tagságukat, majd kizáratta őket a FIFA-ból. És amikor a múlt héten a FIFA-tól független Nemzetközi Sportbíróság (Cas) „bizonyítékok hiányában” felmentette Bin Hammamot, Blatter gyorsan cselekedett. Két órával a felmentés után a FIFA ázsiai szervezete – amely természetesen Blatter befolyása alatt áll – új, eddig ismeretlen vád alapján (azt állítva, hogy ellopta a szövetség pénzét) ismét felfüggesztette a volt alelnök FIFA-tagságát.

A két alelnök és négy elnökségi tag kizárását Blatter annak idején jelentéktelen, amolyan családon belüli problémának nevezte. És ez a másik, jellegzetes Blatter-módszer: a problémák bagatellizálása. Amikor egy újságíró a vezetőségi tagok kizárása miatt a „FIFA válságáról” kérdezte, Blatter csodálkozott: „Miféle válságról beszél? Nincs válság. Mint mindenütt, a FIFA-nál is vannak kisebb problémák, de ezeket a családon belül oldjuk meg”. Megoldotta. Kizárta a szövetségből riválisát, és annak támogatóit. Most, az ügyészségi dokumentum közzététele után „interjút adott” a FIFA sajtóosztálya egyik munkatársának – tehát saját alkalmazottjának –, amelyben a Havelange-nak és Teixeriának adott több mint tizenhárom millió dollár kenőpénzt legális „jutaléknak” nevezte, majd pedig „az ügyről nem tudok, mert nem volt ügy” – tette hozzá. Amikor pedig negyedik újraválasztásakor azzal vádolták, hogy megvesztegette a nigériai küldöttet, teljes komolysággal mondta mikrofonba: „azért adtam neki huszonötezer dollárt a saját zsebemből, mert megsajnáltam, hogy milyen szegény”.

Egyébként az ehhez hasonló „igazmondásaival” gyakran van gond. Most, amikor a legfelsőbb svájci bíróság utasítására közzétették Zug kanton ügyészségének dokumentumát a FIFA ügyében lefolytatott vizsgálatukról, Blatter nyilatkozatot tétetett közzé sajtóosztályával: „A FIFA-család és én boldogok vagyunk, hogy végre nyilvánosságra került az a dokumentum, melynek ügyében a nyomozást a FIFA feljelentése indította el.”

A tény ezzel szemben az, hogy az immár neveket is tartalmazó negyvenegy oldalas jelentés közzététele ellen Blatter és társai évek óta nemcsak tűzzel-vassal, hanem öt és félmillió svájci frankkal is erősen küzdöttek. A dokumentum ugyanis megnevezi Joao Havelange-ot, a FIFA örökös tiszteletbeli elnökét, hogy másfél millió és Ricardo Teixeria elnökségi tagot, a brazil labdarúgó szövetség elnökét, hogy tizenkétmillió frank kenőpénzt fogadott el a FIFA tudtával az ISL nevű marketing cégtől. Az ügyészségi vizsgálat azt is kiderítette, hogy az Havelangenek szánt egymillió frank véletlenül a FIFA egyik bankszámláján landolt, majd a szövetség vezetői sürgősen továbbították a címzettnek. Az ügyészség következtetése: „nem fér kétség ahhoz, hogy a FIFA vezetői tudtak a kenőpénzek kifizetéséről”.

Blatter tizennégy éve elnöke a FIFA-ának, előtte technikai igazgató, majd főtitkár volt. Tehát neki is tudnia kellett az egymillióról. Bűnösségüket a nyilvánosság előtt mindhárman tagadták. Az ügyészségnél viszont elismerték azzal, hogy Havelange és Teixeria kifizetett a nevük elhallgatásáért háromezer, Blatter pedig a FIFA pénzéből 2 500 svájci frankot – olvassuk abban az ügyészségi dokumentumban, amelynek közzétételét Blatter állítólag „boldogan üdvözölte”. A dokumentum tizenhat korrupt FIFA-vezetőt sorol fel, nevüket azonban csak betűkombinációkkal – „P1”, „P2” stb. – jelöli. Blatter egy nappal a dokumentum közzététele után beismerte: ő a „P1”.

Az sem felel meg a valóságnak, hogy a vizsgálat a FIFA feljelentése alapján indult. Azt Zug kanton ügyészsége még a kilencvenes években, hivatalból kezdeményezte. Az eredmény nyilvánosságra hozatalát pedig Jean-Francois Tanda svájci újságíró indította el, aki betekintést kért a munka eredményét összegező dokumentumba. Miután az ügyészség az idézett öt és félmilliós vádalku miatt nem tett eleget kérésének, az újságíró fellebbezett és végül most a svájci legfelsőbb bíróság rendelte el a dokumentum nyilvánosságra hozatalát.

A közvélemény számára viszont siker, hogy Havelange már az ügyészségi dokumentum közzétételének kilátásba helyezése után – megelőzve a kizárást – lemondott NOB-tagságáról. Teixeria pedig feladta FIFA-elnökségi tagságát, és lemondott valamennyi, a brazil szövetségben viselt tisztségéről. De Blatterről ezúttal is lepergett a vád, hogy tudott a megvesztegetésről. Igaz is. Tizenhárom millió nem „ügy”. Ő továbbra is tagja a NOB-nak, és – mint tudjuk – boldog.

A dokumentum tartalma a FIFA-n belüli korrupcióról nem okozott meglepetést a világszövetség ügyeit ismerők köreiben. De új az, hogy ezúttal hivatalos ügyészségi dokumentum igazolja fekete-fehéren: a FIFA-vezetők korruptak.

A FIFA-elnök fegyvertárához tartozik a féligazságokon alapuló vádaskodás és a gyors ellentámadás is. Most, amikor az ügyészségi dokumentum közzétételét követő felháborodás miatt vezető német funkcionáriusok a bizonyítottan bűnös Blatter lemondását követelték, az elnök visszalőtt. Azzal gyanúsította meg a németeket, hogy kenőpénzzel vásárolták meg a 2006-os VB megrendezésének jogát.

Igaz a vád, vagy nem, tény, hogy a jog odaítélését megelőző szavazás körül voltak és vannak viták. Kérdés például, hogy a döntő voksolás előtt miért utazott el hirtelen az Új-Zélandi küldött; miért kötött a német csapat főszponzora, a Mercedes egy évvel a szavazás előtt kooperációs szerződést a dél-koreai Hyundai autógyárral; miért utaztatta a német szervezőbizottság elnöke Franz Beckenbauer csapatát, az FC. Bayernt ingyenes bemutató mérkőzésekre az egyik, a szavazáson résztvevő ázsiai országból a másikba? Kérdés, hogy igaza van-e a FIFA akkori szervezési igazgatójának, a svájci Guido Tognoninak, hogy mindez „az ilyenkor szokásos lobbi tevékenységnek számított. Ha valami szabálytalanság történt, arról Blatternak tudni kellett. Furcsa, hogy ez tizenkét évig nem jutott eszébe.”

A német szövetség megvádolását követő napon Blatter nyílt levelet írt a Bild Zeitungban a „Kedves futball-Németországnak”. Ebben kifejtette, hogy félreértették őt, hiszen ő nem gyanúsította meg a német szervezőket, és egyébként is, nagyon kedveli a németeket. Erre aztán mintha krétát ettek volna a német funkcionáriusok is. Wolfgang Niesbach a DFB elnöke kijelentette, hogy ezzel a dolog lezárva. Theo Zwanziger pedig, aki két évvel ezelőtt a DFB örökös tagjának jelvényét tűzte a „kedves Sepp” mellére, most pedig Németországot képviseli a FIFA vb-ben, közölte: „A FIFA végrehajtó bizottsága száz százalékig Joseph Blatter mögött áll. Nélküle nem folytatódna a szervezet reformja.”

A német pályázatról feltehetően soha nem derül ki a teljes igazság, már csak azért sem, mert az állítólag lefizetett Új-Zélandi küldött négy évvel ezelőtt meghalt. De nemcsak az jellemző a FIFA-ra, Blatterre és a német funkcionáriusokra, hogy a csalás vádja egyáltalán felmerülhetett, hanem az is, hogy azt a vádló postafordultával visszavonta, a vádlottak pedig azonnal hitet tettek amellett, akinek lemondását két nappal korábban még éppen ők követelték.

Thomas Kistner német oknyomozó sportújságíró, akinek a közelmúltban jelent meg a „FIFA maffia” című könyve a világszövetség funkcionáriusainak jellemével, társadalomrajzával is foglalkozik. Szerinte a német tisztviselők éppúgy a FIFA nevű maffiacsalád tagjai, mint a legtöbb tagállam labdarúgó vezetői. Mindnyájan élvezik a Blatter kegyeiből nekik jutó előnyöket, amelyeket nem akarnak kockáztatni. A most felháborodott, majd megjuhászkodott német funkcionáriusok is ebben a miliőben szocializálódtak és tevékenykednek évtizedek óta.

Joao Havelange, aki huszonnégy évig volt a FIFA elnöke és akinek „méltó” utóda Joseph Blatter személyes érdekeiket szolgáló korrupt intézménnyé alakította a világ egyik legjelentősebb sportszervezetét. Olyanná, amelyben a játékosoknak nincs beleszólásuk a vezetők kiválasztásába. Oda országos szinten javarészt jómódú, a pénzzel bánni tudó, emberek pályáznak, akik társadalmi presztízst és főleg anyagi előnyöket remélhetnek a funkcionáriusi pozíciótól. A sporthoz való viszonyuk sokad rendű. A fontos az, hogy megválasztásuknál hivatkozni tudjanak a FIFA támogatására. Havelange és Blatter óta ez az egyik legfontosabb szempont, mert világszerte, még a legkisebb ország sportfunkcionáriusai is tudják, milyen jelentősége van az egyetértésüknek a helyi vezetők megválasztásában.

A FIFA-ban nincs kis és nagy, jelentős, vagy jelentéktelen ország. Az elnökválasztásnál Pápua Új-Guineának ugyanúgy egy szavazata van, mint Nagy-Britanniának. Ebből a szempontból akár demokratikus intézménynek is tekinthetnénk. De nem az, mert az egyes országok vezetői a havelangi vagy a blatteri szűrőn mentek át. Vagyis az ő befolyásuk alatt állnak: általuk megvesztegethetők. Olyan vezetőket választanak, akik függetlenül a sorozatos botrányoktól, vakon követik Blatter politikáját – hiszen ez az ő érdekük is. A zugi ügyészség dokumentuma bizonyítja, hogy ez egy maffia, amelyben a „keresztapa” soha nem hibáz és nem mond le, tisztességben meghal, aztán az folytatja tevékenységét, akit erre kijelöl.