Lezárták a Capitolium környékét, miután egy autó belehajtott a barikádba

Egy rendőr és az elkövető is meghalt – egy másik rendőr megsebesült.

2021. április 2., 20:08

Szerző:

Két ember meghalt, miután egy autó belehajtott a Capitolium északi oldalán található ellenőrzőpont barikádjába Washingtonban, a helyi rendőrség hivatalos közleménye szerint. Két rendőr megsérült, az egyiket megszúrta a gyanúsított, aki késsel a kezében szállt ki a járműből, és egyből támadott. A rendőrök meglőtték, a helyszíni beszámolók szerint eszméleténél volt, mikor kórházba vitték. A CNN úgy tudja, hogy a gyanúsított azóta elhunyt. A helyi megbízott rendőrfőnök, Yogananda D. Pittman, elmondta, hogy az egyik rendőr is belehalt sérüléseibe.

Autó hajtott egy úttorlasznak a Capitoliumnál
 
 
A Capitolium rendőrségének tagjai állnak egy autó mellett, ami nekihajtott a washingtoni Capitolium körül felállított úttorlasznak
Fotó: MTI - AP | J. Scott Applewhite
 

 

A Bloomberg szerint az autó olyan erővel csapódott bele a barikádba, hogy még a légzsákok is kinyíltak.

A Capitolium környékét helyi idő szerint péntek délután zárták le, miután lövéseket hallottak a környéken. A Capitolium rendőrsége azonnal lezárta az épületet is, és mindenkit arra kért, hogy kerüljék az ablakokat. A hivatalnokok nem hagyhatták el a törvényhozás épületét, és senki nem léphetett be – írja a CNN. A rendőrség szerint jelenleg már nem áll fenn veszély a helyszínen.


Videó: Washington Post

A gyanúsított a támadás előtt nem volt a helyi hatóságok látókörében. A rendőrség szerint „nem tűnik úgy, mintha a támadás egy terrorista akciója lett volna." A helyszíni vizsgálat még mindig folyik. Pittman azt mondta, hogy az elhunyt rendőr nevét nem fogják addig közzétenni, amíg nem értesítették a családját.

A rendőrséget a helyi FBI-iroda is segíti a helyzet biztosításában. Ahogy az NBC tudósítójának videójából is látható, a Nemzeti Gárda is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.

Az USA közlekedésügyi minisztere, a volt elnökjelölt Pete Buttigieg Twitteren emlékezett meg az elhunyt rendőrről. Azt írta: Megszakad a szívünk amiatt, hogy meghalt egy rendőr a Capitoliumnál. Imára kulcsolt kézzel szorítunk a sebesült munkatársáért. Elképesztően hálás vagyok azoknak a nőknek és férfiaknak, akik megvédik a kormány és a kormány dolgozóinak biztonságát.

USA CAPITOL INCIDENT
 
Nemzeti gárdisták a támadás helyszínétől nem messze.
 
Fotó: EPA | Shawn Thew
 

A helyszíni felvételek alapján nagy a rendőri készültség, ami nem meglepő, hiszen január 6-án Trump-párti tüntetők ostromolták meg az épületet, és a rendőrség nem tudta kint tartani a tömeget. Aznap négyen is meghaltak a zavargás közben, egy capitoliumi rendőr is. Jenleg egyébként a törvényhozás épp szünetel, és Joe Biden péntek délután már elhagyta Washingtont, a Camp David-i rezidencián tölti az ünnepet.

(Kiemelt kép: EPA | Shawn Thew)