Felmentették a nőt, aki a vád szerint szándékosan hajtott a szakadékba kocsijával, hogy megölje az ikertestvérét
Egy hawaii bíró felmentette a testvére megölésével vádolt jógaoktatót Alexandria Duvalt – írja az ABC News. – Csalódott vagyok – mondta az ítélethirdetés után az ügyben eljáró ügyész, aki szerint a tények tisztán mutatták, hogy ha más nem is, de a nő meggondolatlan, forrófejű tette vezetett testvére szörnyű halálához.
Alexandria Duval 2016 májusában borult szakadékba autójával Mauin. A mellette ülő ikertestvére, Anastasia Duval nem élte túl a zuhanást.

A testvérek, akik Alison és Ann Dadow néven születtek népszerű jógastúdiókat vezettek Floridában, mielőtt megváltoztatták a nevüket, és Hawaiira költöztek. Egyes értesülések szerint a névváltoztatás és költözés mögött az állt, hogy a testvérek túlköltekeztek a hirtelen jött siker után, sok adósságot halmoztak fel.
A tárgyalás során a vád tanújaként több olyan ember is megjelent, aki látta a két nőt veszekedni az autópálya mellett. Egyikük szerint ordítoztak és fenyegetően gesztikuláltak. Másvalaki a visszapillantó tükörből látta, hogy a mögötte haladó autóban a két nővér verekszik, de hasonló viselkedésről számolt be az a tanú is, aki a zuhanásnak is szemtanúja volt, és elmondta, a gépkocsi felgyorsult, mielőtt lezuhant a szakadékba.
A tanúk többsége azt állította, hogy az anyósülésen lévő iker a hajánál fogva rángatta a testvére fejét, aki sírt.
A balesetet vizsgáló szakértők úgy vélték, hogy az úton lévő, felhalmozódott szennyeződés késztethette a kocsi sofőrjét, hogy hirtelen elrántsa a kormányt, és ahonnan végrehajtotta a manővert, nem láthatta milyen mély szakadék van az út mentén. Arra nem sikerült konkrét választ találni, hogy fékezés helyett miért gyorsított.
A helyszínen lévő egyik rendőr vallomása szerint az életben maradt iker bár hisztérikusan viselkedett a kórházban, de egyáltalán nem mutatott igazi érzelmet, még csak nem is sírt. A rendőr vallomása szerint a nőn lehetett érezni az az alkoholszagot, és azt is hallotta, hogy amikor a nőkkel együtt élő férfi megérkezett a kórházba, Alexandria rászólt, hogy ne beszéljen annyit a hatóságok előtt.
Az elhunyt nő, Anastasia Duval barátja a bíróságon azt mondta, a két nő nagyon sokat veszekedett és verekedett is. A tragédia előtti este a barátnőjével kettesben szerettek volna elmenni kempingezni, de Alexandria rájuk akaszkodott és velük tartott. A férfi szerint a kirándulás alatt is többször egymásnak estek, verekedtek. A barát egyébként egy hónappal a történtek előtt ismerte meg Anastasiat. Soha nem dolgozott, azt állította, „róla Isten gondoskodik”, foglalkozására nézve pedig „prédikátor a saját egyházában”. A férfi szerint Alexandria féltékeny volt kapcsolatára a nővérével, ezért furcsa dolgokat művelt. Miután kijött a kórházból megkérte, fürdesse le, a nővére ruháit vette fel, és megkérte a férfit, menjen el vele testvére holttestét azonosítani.