Felfüggesztették Jaruzelski egyik perét

2011. július 20., 10:03

Felfüggesztette a Wojciech Jaruzelski ellen az 1970. decemberi lengyel tengermelléki munkáslázadás véres leverése miatt zajló pert az illetékes varsói körzeti bíróság a 88 éves tábornok egészségi állapota miatt.

A bíróság döntését a legutóbbi orvosi vizsgálatok eredményével indokolta. Az egykori nemzetvédelmi miniszter, későbbi miniszterelnök és államfő limfómában szenved, és nemrég kemoterápiás kezelésen esett át.

Július elején Jaruzelski ügyét elkülönítették vádlott-társaiétól a tengermelléki zavargások leverésében játszott "irányító szerepe" miatt zajló perben (az események idején nemzetvédelmi miniszter volt), és bejelentették, hogy ügyét külön eljárásban fogják vizsgálni. Most ezt az eljárást függesztették fel.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a Jaruzelski ellen a hadiállapot 1981. december 13-i bevezetése miatt folyó másik pernek, amelynek következő tárgyalását augusztus 1-jére tűzték ki.