Fájdalmas volt, de Európa beteg embere szépen gyógyul
Két válság sújtotta egyszerre Finnországot tíz évvel ezelőtt. Az Egyesült Államokból átgyűrűző pénzügyi krízishez hozzáadódott a zászlóshajónak számító, a gazdaságot alapvetően befolyásoló Nokia erőteljes piacvesztése. A nagy robbanás nyomán 2009-ben 8,3 százalékkal esett vissza a bruttó hazai termék (GDP), majd egy-két évnyi fellángolás után kialudt a gazdaság parazsa, s 2012 és 2015 között évről évre zsugorodott a kibocsátás értéke.
A Nokia, amely a kilencvenes esztendők elején mutatta be első mobiltelefonját, s a világ egyik legjobbjának számító oktatási rendszerre alapozva az innovációs folyamatok élére állt, az előző évtizedben még a GDP négy százalékát adta, de 2013 után már csupán fél százalékát.
Lemaradt a versenyben, így külföldi kérők pénzére és tudására szorult. A Microsofttal a Windows alapú mobiltelefonok fejlesztését szolgáló partneri viszony, majd az amerikai céggel a tízes évek elején kötött házasság lényegében kudarcba fulladt, miközben több ezer finn munkahely szűnt meg. Miután a Microsoft eladta üzletrészét a HMD Global nevű új finn cégnek, a Nokia a saját nevével visszatérhetett a nemzetközi küzdőtérre, s alighanem ez is hozzájárul ahhoz, hogy a finn gazdaság lassan maga mögött hagyja borús időszakát.
Nemcsak a Nokia okozta azonban a bajokat. A fejlett ipari államokat sújtó visszaesés miatt beszűkültek az exportpiacok. Az Egyesült Államokban, az eurózónában, Svédországban és különösképpen Oroszországban. A finn kivitel felét még mindig nyers- és alapanyagok teszik ki, s a hagyományosan sikeres fa- és papíripar, valamint hajóépítés teljesítménye is csökkent. A nagy recessziót megelőző hosszú és globálisan is kedvező periódusban, 1994 és 2007 között a bruttó hazai termék évente átlagosan három százalékkal bővült, de közvetlenül a Lehman Brothers összeomlása előtti esztendőkben öt-hat százalékkal is vágtatott, s ez fenntartotta a bőkezű szociális ellátó rendszert is.
Finnország ikerválsága egybeesett természeten az eurózóna belső feszültségeinek fokozódásával, az államadósságok megugrásának negatív piaci megítélésével és azzal a fenyegetéssel, hogy Görögország kilép a valutaövezetből. A finn kormányok sajátos módon ragaszkodtak a jó időkben megszokott szigorú költségvetési politikához és a közös szabályok, a stabilitási paktum merev betartásához, a megszorításokhoz. Mindenben támogatták a német álláspontot, aztán maguk is szembesültek a társadalom összetartó szövetét is megbontani képes kihívásokkal, a felfelé baktató és az uniós előírásokat áthágó, a GDP három százalékát meghaladó költségvetési hiánnyal, a GDP harminc százalékáról hatvan százalékra kapaszkodó államadóssági aránnyal, a közös valuta okozta kényszerekkel.
Hamar kiderült, hogy a modell nem tartható fenn. A finn munkaköltségek 20 százalékkal haladják meg a németet, az unióban a hetedik helyen álltak a bérszínvonal és a hozzájuk köthető közterhek tekintetében. A munka termelékenysége azonban nem érte el az eurózóna átlagát. S minthogy Finnország bevezette az eurót, nem értékelhette le valutáját, mint korábban, amikor kisebb válságokon viszonylag gyorsan túljutott az árfolyam kiigazításával. A belső leértékelés eszközéhez kellett nyúlnia Helsinkinek. Tömören fogalmazva mérsékelnie kellett a béreket és a szociális kiadásokat.
A 2015-ös választások után hatalomra került hárompárti kormány a centrista Juha Sipilä vezetésével, valamint a Nemzeti Koalíció és az Európa- és bevándorlásellenes Igaz Finnek részvételével a hagyományos receptet alkalmazta, de vállalva a hosszú és keserves vitákat, egyeztetéseket, nem diktálva a feltételeket. Az Igaz Finnek pártja egyébként az egyre szélsőségesebb hangnem miatt tavaly kettészakadt, s a kabinetben a mérsékeltebb szárny, a Kék Reform alakzat maradt benn.
Másfél éve hozták tető alá a versenyképességi paktumot, amely évente egy nappal több munkára kötelezi a dolgozókat, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, továbbá a nyugdíj- és a munkanélküliségi biztosítási járulék terheit a vállalkozások helyett a munkavállalókra hárította. A közszférában további bércsökkentést hirdetettek meg. Érintik az intézkedések a táppénz fizetésének szabályait, valamint a munkanélküliségi járadék folyósításának időtartamát is. Azt remélik, hogy ezen az úton legalább negyvenezer új munkahely keletkezik.
Hozzákezdtek az egészségügy átszervezéséhez is. A cél, hogy az állam takarékoskodjon, s leszorítsa a költségvetés hiányát. A tervet heves szócsata kíséri, hiszen a kormányzati elképzelés az, hogy élénkítik az állami ellátás és a magánszektor versenyét.
Aki az állami egészségügyi rendszerben nem jut hozzá időben a kezeléshez, az kap egy kupont, s elmehet magánorvoshoz, a többletet persze neki kell állnia.
Ez azonban felveti a kérdést, vajon az orvosok nem vándorolnak-e el az állami intézményekből, továbbá hogy mennyire igazságos így a rendszer, s fenntartható-e a színvonal akár az állami, akár a magánrendelőkben.
Mindez különösen fontos témának bizonyul, mert a finnek nem a jövedelmek széthúzásában látják a jövőjüket, hanem a különbségek mérséklésében. A felső húsz százalék csak négyszer keres jobban, mint az alsó húsz, s ez egészen más arány, mint mondjuk az amerikai.
Nem véletlen, hogy a nehézségek ellenére Finnország kezdett kísérletezni a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével,
ami egyben felkészülés is volna arra az időszakra, amikor az automatizáció és robotizáció miatt az emberek rendszertelen és esetleg kevéssé jól fizető állásokban lesznek kénytelenek elhelyezkedni.
Az említett fő exportpiacok azonban egy-két éve már éledeznek, s mint nemrégiben az Európai Bizottság elemzése is rávilágított, a hagyományos finn iparágak újra találnak megrendelőket. A fa- és papíripar, a hajóépítés felfutása mellett új autóipari beruházásokat hajtottak végre külföldi cégek, például a Mercedes, a kivitel szárnyal, miközben a Nokia is lábra kap. Az építőipar is beindult, akárcsak a fogyasztás és a beruházási tevékenység, de évtizedes fejlesztési hiányt kéne pótolni. A 2016-os évi 1,9 százalékos növekedés után tavaly már bő háromszázalékos iramot diktált a gazdaság, vagyis az eurózóna átlaga fölé került. Idén is két-három százalék közötti ütem várható. A költségvetés hiánya 2019-re a GDP 0,8 százalékára apadhat a gyorsabb növekedés, a több foglalkoztatott befizetései és a gyarapodó társaságiadó-bevételek nyomán. Az államadósság aránya is szép lassan javulgat, a munkanélküliség azonban még mindig nyolc százalék körüli.
A finnek maguk nevezték Európa beteg emberének a gazdaságukat, amely most már sokkal jobban érzi magát. A teljes felépülés azonban még egy kicsit odébb van, hiszen az eurózóna átlagával szemben Finnország még nem érte utol a válság előtti önmagát.
