Ezentúl két gyereket is vállalhatnak a kínaiak

Kínában 2016 január 1-től véget vetnek az egykepolitikának. A Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a korábbi szabályok enyhítésének folyamatában mindenkinek engedélyezni fogják a két gyermek vállalásának lehetőségét.

2015. december 27., 20:24

A döntés mögött az áll, hogy az elmúlt években bevezetett kedvezmények ellenére a szakértők kritikusnak látják az ország demográfiai kilátásait.

Az általában egy gyermeket engedélyező politika következtében a kínai népesség gyors ütemben öregszik, a hagyományosan fiúgyermeket előnyben részesítő társadalomban pedig vészesen felborult a nemek aránya.

A legutóbbi népszámlálás 2015 januárjában nyilvánosságra hozott adatai szerint Kína népességszáma jelenleg 1,36 milliárd, és 7,1 millió fővel gyarapodott a legutóbbi népszámláláshoz képest.

A nemek számának aránytalan eloszlása továbbra is súlyos probléma a kínai társadalom számára. Nagyjából 700 millió férfi és csak 667 millió nő él Kínában, a születésekben megnyilvánuló arányok pedig hasonlóak: 2014-ben 100 újszülött lányra 115,88 újszülött fiú jutott (a normális arányszám 100 lányhoz 103-107 fiú lenne).

Az elemzők szerint a születések nemi arányának kiegyensúlyozatlanságát továbbra is az okozza, hogy egyes családok a hagyományos társadalmi nézetek alapján többre értékelik a fiúgyermekeket, és a szigorú családtervezési szabályok betartásával inkább fiúgyermeknek kívánnak életet adni. Ez a szemléletmód a vidéki régiókban van jelen hangsúlyozottabban.

A nemek egyenlőtlen eloszlása immár 30 éve jellemzi a kínai társadalmat, ezért a kormány a kormány további intézkedésekkel ösztönözné a lánygyermekek vállalását. A nemek arányának egyenlőtlen eloszlása társadalmi problémákhoz vezet, ugyanis sok férfi nem tud párt találni magának, amely kedvez a szexuális bűncselekmények, ember- és gyermekkereskedelem terjedésének.

Ezzel párhuzamosan a lakosság elöregedése is problémát jelent a kínai társadalom számára. A 16 és 60 év közöttiek száma 2014-ben 915 millióra csökkent, a 60 év felettiek száma pedig a lakosság teljes számára vetítve 15,5%-kal növekedett. Az idősek nagy száma az 1950-es évekre jellemző jelentős népességnövekedés eredménye, és legalább 2050-ig fogja meghatározni a kínai társadalmat.

Egy kisvárosnyi magyarral lettünk kevesebben az idén

Sok gyerek született, de még többen haltak meg, miközben egyre többen házasodnak össze – derül ki a KSH friss adataiból. A természetes fogyás 33 291 fő volt, 5 382-vel több az egy évvel korábbinál.

2015 első tíz hónapjában 76 531 gyerek született, fél százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Viszont 109 822-en haltak meg, ami 2014. január–októberhez viszonyítva 5,5 százalékkal több.

Az év első tíz hónapjában sokkal többen házasodtak, mint egy évvel korábban: a 40 845 házasságkötés 16 százalékkal, számszerűen 5583-mal több, mint amennyien 2014 első tíz hónapjában házasodtak össze.

Milliókkal csökkenhet a magyar lakosság száma

Legalább egymillió fővel, de az is lehet, hogy hárommillióval csökken Magyarország népessége a következő negyvenöt évben – derült ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének korábbi tanulmányából. Utóbbi akkor következhet be, ha az alacsony születésszám mellett a magyarok elvándorlása tartós marad, amit egyáltalán nem tudnak pótolni a külföldiek. Növekvő termelékenység és emelkedő élettartam mellett is kedvezőtlen tendenciák várhatók a következő évtizedekben.

A 168 Óra Online-nak nyilatkozó szakértők szerint ha a borúlátó jóslatok igazolódnak be, akkor 2100-ra akár ötmillió alá csökkenhet a magyarok száma. A becslés az ENSZ országokra lebontott átfogó előrejelzéséből származik, amit alátámaszt a KSH előrejelzése is.

A KSH Népességtudományi Intézetének alapforgatókönyve azzal kalkulál, hogy 2060-ra kevesebb mint nyolcmillióra fogyunk, de az is lehet, hogy 6,7 millióra, ha változatlan marad a gyermekvállalási kedv. Vagy inkább nevezzük kedvetlenségnek.

Az ENSZ becslése alapján még akkor is 6,5 millió környékére fogy a magyarság 2100-ra, ha fokozatosan növekszik a termékenység, és pár évtized múlva egy nő már valamivel több mint 1,8 gyereket vállal.

Ha a legrosszabb forgatókönyv jön be, akkor úgy nyolcvan év múlva ötmillió alá csökkenhet a lélekszám Magyarországon.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.