Ezen a héten sem szakít a Fidesszel az Európai Néppárt

A két éve tartó furcsa játék folytatódik: ezúttal az EPP frakciójának vezetői tettek egy gesztust, hogy az elválás ne történhessen meg ezen a héten sem.

2021. március 2., 09:29

Szerző:

Két éve tart a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) bizarr játéka egymással, és a legfrissebb fejlemények szerint minden lehetőség adott a megoldás elodázására. Ezúttal az EPP frakciójának vezetői tettek egy gesztust, hogy a szakítás ne történhessen meg ezen a héten sem - írja a 444.hu.

Tavaly decemberben az EPP egy belső bizottságot alakított, hogy átírja a frakció belső szabályzatát az új tagok felvételét és a régiek kizárását illetően. A testület február 26-án még olyan egy olyan változatot terjesztett be, aminek lényegi pontja, hogy ezentúl ne csak egyenként lehessen kizárni tagokat a frakcióból, hanem akár egy teljes pártot. Az egészet nyilvánvalóan a Fidesz ellen készítették, hogy ha már a teljes párt nem bír dönteni két év felfüggesztés után sem, akkor legalább a frakció szabadulhasson meg a többek számára kellemetlen kollégáktól.

Múlt vasárnap viszont közbelépett Orbán Viktor. A miniszterelnök levelet Manfred Weber frakcióvezetőnek, miszerint ha a 26-án beterjesztett változatot a párt frakciója elfogadja, akkor a fideszesek elhagyják a képviselőcsoportot, meg sem várva egy esetleges kizárást. A szavazás szerda délelőtt lesz, és sokak számára hihetőnek látszott, hogy ezúttal tényleg véget ér a móka, és a Fidesz és a Néppárt útjai örökre szétválnak.

A Néppárt vezetése azonban tegnap este egy kissé átvariálta a frakciószabályzat módosítóját. Az Orbán által kifogásolt részek legtöbbje benne maradt ugyan, egy pontban viszont komoly gesztust tett a Fidesznek az EPP: míg a 26-i változat szerint feles többséggel ki lehetett volna rakni egy pártot a frakcióból, addig az új változat szerint ehhez már kétharmad kellene. 

És ami a lényeg: az átvariált szöveg már nem a 26-i, azaz ha el is fogadják, akkor sem érvényes Orbán fenyegetése, és a fideszeseknek nem kell kilépniük. Vagyis a jelek szerint a Fidesz továbbra is marad a frakcióban. Ha belátható időn belül lesz is szavazás a kizárásról, sokkal több szavazat kellene hozzá, mint azt az elmúlt napok tervei sugallták – olvasható a portálon.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőcsoportjának elnöke sajtónyilatkozatot tesz az Országházban 2018. március 20-án. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)