Európában németül...
Volker Kauder, a kormányzó CDU/CSU frakcióvezetője nagy feltűnést keltett a Bundestagban tett kijelentésével, miszerint „Európában most németül beszélünk”. A politikus szavai Helmut Schmidt, az egykori (szociáldemokrata) német kancellár szerint „piszkos, nacionalista német erőfitogtatást” jelentenek, és sajátos üzenetet hordoznak 2012-re.
A németek nagy többsége büszke arra, hogy a háborúban lerombolt, kettészakított ország ma Európa vezető gazdasági hatalma – arányos politikai befolyással. Joggal büszkék rá. Miközben sokuk elfeledte, vagy nem ismeri a tanulságot, amelyre Schmidt emlékeztetett: a háború után a nyugati szövetségesek segítsége állította talpra hazájukat. Ám a holokauszt, illetve a háborús szerepe miatt „Németországot belátható időn belül még nem tekintik normális országnak”. Vagyis marad a lappangó gyanakvás. Annak eltüntetését szolgálta az európai integráció, „amely korlátokat szabott a hatalompolitikai törekvéseknek”.
Legutóbb viszont Radoslaw Sikorski, a liberális–konzervatív lengyel kormány tagja szenzációt keltett berlini kijelentésével: „Én vagyok valószínűleg hazám első külügyminisztere, aki ilyet mond, de kimondom: kevésbé félek a németek hatalmától, mint attól, hogy a németek tétlenek maradnak...”
Igaza van, de sok bírálat éri a német politikát, amely egyrészt a maga mércéjét kívánja minden érdekeltre ráerőltetni – miközben továbbra is ódzkodik a vezető szerep nyílt betöltésétől. A Budapestre (egyre ritkábban) látogató német politikusok is igen óvatosan nyilatkoznak, a német gazdaság emberei azonban nem félősek. Ők kimondják: Magyarország milliárdos EU-támogatásainak nagy része a német adófizetőktől származik. Német vállalatok már több mint tizenhétmilliárd eurót ruháztak be nálunk, negyedmillió embernek adnak munkát, cégeik termelése meghatározó a magyar kivitelben.
A német vezető szerepet lehet vitatni, ám a gazdaság tényeit nem. Peter Sloterdijk, a jeles filozófus szerint Európa egy sor letűnt, megalázott világbirodalomból áll, Portugáliától Anglián és Görögországon át Ausztriáig. „S mindig a közepén volt Németország. Egy ideig tartotta magát a bolond gondolat, hogy másként lesz – de aztán megint érvényesült a történelem.” A nagy kérdés: mit tesznek történelmi felelősségük tudatában a németek?
