Európa meggyengült

A gazdasági világválság továbbra is érezteti hatását. Milyen kiutat lát ebből a helyzetből?

– Kikerülhetünk a válságból egy fegyverkezési programmal – de ennek borzalmas következményei lennének. Segítségünkre lehetnek nagy újítások – de előre tervezni őket szinte lehetetlen. Az jelentheti a kiutat a válságból, ha a következő tíz-tizenöt évben kétmilliárdnyi új fogyasztó jelenik meg a nemzetközi piacon. Különben a felépülés hosszú időt fog igénybe venni. Valójában nem láthatók még a gyógyulás jelei. Persze vannak kivételek: Kína, India, Brazília. Ez utóbbi például alig érezte meg a válságot. De Európában vagy az Egyesült Államokban még alig pislákol fény az alagút végén.

Amerikai szakértők szerint a görög gazdasági-pénzügyi válság az eurózóna halálához vezethet. Számolni kell ezzel?

– A görög gazdaság súlya elenyésző az összeurópaihoz képest. És bár nagyon lassan haladunk a valódi unió megteremtése útján, az EU mégis úgy határozott: segítséget nyújt Görögországnak. Ez fontos lépés volt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az amerikai vagy az angol deficit sem marad el olyan nagyon a görögtől... Annak pedig, aki az euró közeli végét jósolja, csak azt tudom tanácsolni: figyelje, miként alakul a nemzetközi valutapiac. Ugyanis az dönti el, nem a szakértők, hogy az euró életképes-e, vagy sem.

Régiónkban sokan azt feszegetik: 2004-ben a közös európai tér vágya teljesült-e be, vagy csak a nagyobb piac iránti igényeknek akart az unió eleget tenni?

– Nyugat-Európában is sokan kérdezték: minek fogadjuk be őket az unióba, amikor csak segítségre szorulnak? Én mindig keményen válaszoltam ezekre a kritikákra, amelyek azt jelzik, hogy a történelemből semmit sem tanultunk. Európa az unió intézményei nélkül teljes mértékben ki lenne szolgáltatva a globalizációnak, az egyes országokról nem is beszélve. Kérdezem: a kelet-közép-európai nemzeti kisebbségek problémáit az unió keretei között könnyebb-e megoldani – vagy nacionalista szólamokkal? Súlyos hibának tartom például, hogy az EU lelassította a Jugoszlávia felbomlása után keletkezett új államok felvételi procedúráját. Kezünkben van egy politikai eszköz, amely alkalmas arra, hogy enyhítse a feszültségeket. Használjuk hát! Folytatnunk kell a bővítést, kezdve Horvátországgal, amely készen áll rá.

Mivel magyarázza a jobboldali populizmus előretörését egész Európában?

– Két fontos tényezőre hívnám fel a figyelmet. Az egyik az, hogy a médiumok mindenütt megmaradtak nemzeti tájékoztatási eszközöknek. Csak a nagy amerikai tévéhálózatok igazán nemzetköziek. Minden egyéb megmaradt helyi, nemzeti szinten. A másik tényező súlyosan érinti a nyugati demokráciákat. Túlságosan gyakoriak a választások. Átkozottul lerövidült az idő két voksolás között, és ezért a politikusok az utca hangulatát követik, ahelyett hogy irányítanák azt. Olyan politikusokra van szükség, akik nem félnek a kihívásoktól. Soha nem felejtem Helmut Kohl szavait, aki állandóan arról beszélt, hogy a németek hallani sem akarnak az euró bevezetéséről, nem hajlandók megválni a német márkától: „De én akarom az eurót, mert a hosszú távú megoldást ez jelenti.” Emlékeztetnék arra, milyen fontos volt Olaszország szerepe a reneszánsz korában: meghatározó volt a művészetektől kezdve a pénzügyi világig. Azután Amerika felfedezésével, az első globalizációs folyamattal eltűnt a történelem térképéről.

És mi a véleménye a lisszaboni folyamatról?

– A lisszaboni egyezmény a kompromisszumok kompromisszuma. Egy statikus egyensúlynak a megnyilvánulása: mindent lehet mondani róla, csak azt nem, hogy dinamikus. Eredményeképpen Európa meggyengült. Végre bátran ki kell mondani, hogy az egyhangú döntéshozatal nem egyeztethető össze a fejlődéssel. A döntéseket egyszerű többséggel kellene meghozni, és csak a nagyobb súlyú kérdésekben érvényesüljön a kétharmados mechanizmus.

Magyarország az uniónak pár éve már tagja, de az eurózónába még nem kerültünk be. Ön hogyan ítéli meg kilátásainkat ezen a téren?

– Amikor napirendre került uniós tagságuk, meg voltam győződve arról, hogy Magyarországnak sokkal jobbak az esélyei a zökkenőmentes beépülésre, mint a régió többi államának. Közgazdászként tudtam, hogy az ország eredményes lehet jó néhány területen (gyógyszeripar, vegyipar, kutatás), s ez segítségére lesz a továbbiakban. Jól reagált az ország a piacgazdaság bevezetésére is. Természetesen a beépülési folyamat sokszor megköveteli az alkalmazkodást, nehézségekkel is jár, de én Magyarországot soha nem soroltam a másodosztályba. Budapestnek kell döntenie majd, mikor és hogyan kíván belépni az euró-zónába. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra.

Visszatérve a nagypolitikához: milyen eredményeket mutathat fel Barack Obama amerikai elnök nemzetközi téren, több mint egy évvel a beiktatása után?

– Obama csodálatos nemzetközi tervekkel állt elő elnöksége kezdetén. Ám a nagyszerű programokból semmi sem valósult meg. És sebesen közelegnek a kongresszusi választások az Egyesült Államokban...

Ön viszont most Kínába készül.

– Igen, márciustól Sanghajban tanítok a Chinese–European International Business Schoolban, emellett folytatom tevékenységemet a kínai állami televízió második csatornájának a kommentátoraként nemzetközi és gazdasági kérdésekben.

Mit mondana nekünk erről a hatalmas országról?

– Amikor a kétmilliárdnyi új fogyasztót említettem mint megoldást a nemzetközi gazdasági válságra, akkor természetesen elsősorban Kínára gondoltam. Kína ugyanis rendelkezik mindazzal, ami lehetővé teszi, hogy a 21. század főszereplője legyen. Afrikai tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy Kína tisztában van a súlyával, a felelősségével. Először fordul elő a történelemben, hogy egy ország egyszerre exportál munkaerőt, tőkét és technológiát. Kína ezt csinálja Afrikában. Emlékezzünk, mennyire rettegtünk Japán gazdasági erejétől harminc évvel ezelőtt. Aztán belső költségei megemelkedtek, és Japán is olyan országgá vált, mint mindegyik más, és a félelem megszűnt. Gondoljunk arra, hogy Kína gazdasága minden évben tíz százalékkal növekszik. Az együttműködő Kína hasznára lesz az egész világnak. Voltaképpen a történelem ismétli magát. A reneszánsz korában a kínai egy főre eső jövedelem semmivel sem maradt el az olaszországitól. A különbség csak annyi volt, hogy Kína elszigetelten élt a messzi távolban.