Észak-Korea megint rakétákat lőtt ki Japán irányába

Észak-Korea feltehetően két ballisztikus rakétát bocsátott fel.

2022. október 6., 07:48

Szerző:

Észak-Korea, két nappal legutóbbi kísérlete után, két újabb rakétát indított csütörtök reggel a Japán-(Keleti)-tenger irányába – közölte Dél-Korea.

Öt évvel ezelőtt lőttek ki utoljára ilyen rakétákat

A rakétákat az észak-koreai főváros térségéből bocsátották fel – idézte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságát.

A japán miniszterelnöki hivatal korábban a Twitter közösségi oldalon arról írt, hogy Észak-Korea feltehetően ballisztikus rakétát bocsátott fel.

 

Phenjan kedden is indított egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát. Ilyen eset utoljára öt évvel ezelőtt, 2017-ben történt, amikor egy észak-koreai rakéta átrepült a japán szigetvilág fölött. Phenjan néhány nappal később nukleáris fegyverkísérletet hajtott végre.

Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsa New York-i rendkívüli ülésén nem tudott közös álláspontra jutni Phenjan keddi akciójával kapcsolatban.

Geng Suang, a kínai ENSZ-nagykövet helyettese az Egyesült Államokat tette felelőssé Észak-Korea magatartásáért, mondván, hogy Washington a múltban nem reagált megfelelően az ország atomfegyvermentesítési intézkedéseire.

Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete eközben azt mondta, hogy Észak-Korea a Biztonsági Tanács tétlensége miatt felbátorodott a cselekvésre. Hozzátette: Washington továbbra is kész tárgyalni Phenjannal.

A nagykövet később Twitteren közölte, hogy a BT tagjai az ülés lezárása közben értesültek újabb két észak-koreai rakéta indításáról, és felszólították Észak-Koreát, hogy "hagyjon fel a vakmerő, provokatív és a helyzetet tovább súlyosbító magatartással, térjen vissza a párbeszédhez".

Az észak-koreai külügyminisztérium csütörtökön közleményt adott ki, amelyben az Egyesült Államokat bírálta, amiért „indokolatlanul” az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az észak-koreai néphadsereg „jogos ellenintézkedéseit a Koreai-félszigeten a katonai feszültséget fokozó dél-koreai-amerikai közös gyakorlatok ellen”. Phenjan a közleményben nem tett említést a csütörtöki rakétatesztről, de azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy komoly fenyegetést jelent a térség stabilitására az, hogy a Ronald Reagan repülőgéphordozót a Koreai-félsziget előtti vizekre vezényelte.

A Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy a Ronald Reagan repülőgép-hordozót a feszült helyzetre való tekintettel csoportosították át a Koreai-félszigettől keletre fekvő vizekre.

Az atommeghajtású hordozó szokatlan visszatérése a jelentés szerint a szövetségesek védelmi felkészültségét hivatott demonstrálni.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea szerdán négy föld-föld rakétát indított a Japán-(Keleti)-tenger felé, hogy ezzel is jelezze, képesek elrettenteni Phenjan bármilyen agresszióját.

(Kiemelt kép: Dél-koreai híradás Észak-Korea újabb rakétakísérletéről, Szöulban, 2022. október 6-án. Fotó: Anthony Wallace / AFP)