Erős földrengés rázta meg Romániát
A Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű földrengés tört ki vasárnap hajnalban, helyi idő szerint 3 óra 38 perckor Romániában, Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében. A földrengés epicentruma 151 kilométeres mélységben volt, az egyik közeli településen, Bodzafordulón egy időre megszakadt miatta az áramszolgáltatás. Anyagi károkról és sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés, de a földrengést Bukarestben is lehetett érezni, ahol a fővárosi mentőszolgálat vezetője, Alis Grasu szerint többen pánikroham miatt riasztották a mentőket.
Romániában legutóbb 2016 szeptemberében és decemberében észleltek 5-ösnél erősebb földrengést, mind a kettő a 5,8-as erősségű volt a Richter-skála szerint. 2018-ban eddig ez volt a legerősebb mozgás az országban – mondta Constantin Ionescu, a Nemzeti Földfizikai Intézet (INFP) igazgatója. Az Adevarul közben azt írja, hogy a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős hatóság, az IGSU Facebook-oldalát dühös kommentek árasztották el, amiért az előrejelző rendszer, a RO-AlERTsenkit nem figyelmeztetett a földrengésre.