Emberi mulasztás miatt nyomoznak a tavalyi, németországi áradások miatt

Egy bányavállalat felelőssége is felmerült. 

2022. január 11., 15:35

Szerző:

Irodákat és magánlakásokat kutattak át a rendőrök kedden Németország nyugati részében a tavaly nyári, több mint 180 halálos áldozattal járó áradások ügyében folytatott nyomozással összefüggésben – közölte a kölni ügyészség.

A házkutatások több mint húsz ingatlant érintettek, és az akcióban mintegy 140 rendőr vett részt.

A hírek szerint a nyomozók elsősorban egy erftstadti külszíni bánya tulajdonosára és bérbeadójára összpontosítanak, illetve a bányát működtető vállalat öt alkalmazottjára, továbbá a helyi önkormányzat négy képviselőjére.

Tavaly júliusban a heves esőzés elmosott egy kavicsbányát, és földcsuszamlást idézett elő a Köln melletti Erftstadt városban. A katasztrófában ugyan nem halt meg senki, de több ház összedőlt. Az ügyészség gondatlanság és a bányászati szabályok megsértésének gyanújával nyomoz. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint az érintett kavicsbányánál hiányzott az előírásoknak megfelelő árvízvédelmi fal, illetve nem voltak kellő meredekségű lejtős területek kialakítva.

Tavaly július közepén Németország nyugati részén, főleg Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartományban pusztított árvíz. Az ítéletidőben számos településen súlyos károk keletkeztek, lakóépületek százai semmisültek meg, tönkrementek az utak, hidak és közművek. Állami forrásokból harmincmilliárd eurós alapot állítottak fel a helyreállítás finanszírozására.

(Kiemelt képünk illusztráció: Az Ahr folyó áradása következtében megrongálódott ház a Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő Insulban 2021. július 15-én. Fotó: Michael Probst / MTI/AP)