Elutasítja a szélsőjobb voksokat a német államfő
Horst Köhler bízik jövő májusi újraválasztásában és nem kíván kampányt folytatni.
A ZDF televíziónak adott vasárnap esti interjújában a Németország egyik legnépszerűbb politikusának számító Horst Köhler hangsúlyozta, hogy semmi fajta kampányt nem folytat, arra törekszik csupán, hogy elnöki teendőit lehető legjobb tudása szerint lássa el a közelgő választásokig.
Az MTI tudósítása hangsúlyozza, hogy az államfő szerint: ha az elnököt választó szövetségi közgyűlésben megválasztása a szélsőjobboldali képviselők szavazatán múlna, lemondana e szavazatokról.
Köhler a német közéletben 1990-ben vált ismertté, mivel a pénzügyminisztérium államtitkáraként a Maastrichti Szerződés tárgyalásain résztvevő német delegáció vezetője volt, azonfölül a német újraegyesítéssel kapcsolatos végső tárgyalások is az ő hatáskörébe tartoztak. Az újraegyesítés után Helmut Kohl bizalmi embereként több G7 csúcstalálkozó lebonyolításában és szervezésében közreműködött. 1998-ban választották az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökévé, 2000-ben pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójává, mely tisztségeit 2004-ig töltötte be.
A jobboldali CDU -CSU, és a liberális FDP ekkor jelölte Köhlert a leköszönő Johannes Rau helyére a szövetségi elnöki poszton. Megválasztása után erős baloldali kritikában részesült IMF-es múltja miatt. Ez év májusában jelentette be, hogy a következő négyéves ciklusra is meg kívánja pályázni az államfői posztot.