Eltűnt Pasolini-kézirat szenátori kézben?

Pier Paolo Pasolini befejezetlen riportregényének, az Olajnak (Petrolio) elveszettnek hitt fejezete lesz a március 12 és 14 között Milánóban zajló 21. Antikvár Könyvkiállítás egyik szenzációja.

2010. március 5., 08:01

A géppel írt szöveg jelenleg Massimo D’Utri PDL-szenátor tulajdonában van, a hírt ő maga jelentette be. Silvio Berlusconi kormányfő egyik legrégibb munkatársa, aki nagy könyvgyűjtő hírében áll, csupán annyit árult el a kéziratról, hogy szó van benne az egykori olasz állami olajipari vállalat (ma részvénytársaságként működő), az ENI körüli bonyodalmakról, alapító-elnökéről, Enrico Matteiről, aki 1962. októberében egy máig nem tisztázott repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét.

„Elolvastam, nyugtalanító” – mondta D’Utri, aki szerint annak idején ellophatták ezt a fejezetet Pasolini dolgozószobájából. A szenátor arról nem nyilatkozott, hogy miként került hozzá a kézirat, egyes sajtóvélemények viszont máris azt emlegetik, hogy néhány évvel ezelőtt ugyancsak D’Utri mutatta be a sajtónak Benito Mussolini állítólagos naplóit, amelyekről aztán történészek és grafológusok kimutatták, hogy közönséges hamisítványok.

Mindenesetre ha a kézirat hitelesnek bizonyul, valóban sokat elárulhat a 60-as évek elejének olasz belpolitikai cselszövéseiről, esetleg Mattei halálának hátteréről. Annak idején napvilágot láttak olyan feltételezések, hogy pokolgépet helyeztek el az ENI-elnök gépén, és az akcióval a CIA-t, valamint az olasz katonai titkosszolgálatot, a SIFARt is gyanúsították. Tény, hogy Washington és közeli szövetségesei nem nézték jó szemmel, hogy Mattei komoly üzleteket kötött a kommunista Szovjetunióval és több közel-keleti országgal, hogy letörje a világ olajpiacát uraló „Hét Nővér” monopóliumát

Az is tény, hogy 1970 őszén Francesco Rosi rendező A Mattei-ügy című filmjéhez felkérte Mauro de Mauro oknyomozó újságírót, hogy rekonstruáljaEnrico Mattei utolsó napjait. Maurót azonban 1970. szeptember 16-án elrabolták palermói otthonából, és soha többé nem került elő még a holtteste sem. Egyes feltételezések szerint nemcsak a Mattei-ügy miatt tüntették el őt, hanem azért is, mert állítólag tudott Valerio Borghese herceg készülő, de 1970 decemberében leleplezett puccskísérletéről, amellyel a második világháború végi „Salói Köztársaság” restaurációját próbálta volna végrehajtani.


De ez már egy másik történet – bár ki tudja, hiszen Pasolini utolsó filmjében, a Saló avagy Sodoma 120 napjában éppen e fasiszta bábállam paraboláját alkotta meg De Sade hírhedt művének ihletésével. Arról nem is szólva, hogy nincsenek kevesen azok, akik a mai napig állítják: a 20. század egyik legellentmondásosabb olasz alkotóművésze szintén politikai gyilkosság áldozata lett.

Az író 1972 körül kezdett el dolgozni az Olajon, halálakor mintegy 500 oldalas kézirat maradt meg belőle. A befejezetlen mű először 1992-ben jelent meg az Einaudi kiadó gondozásában.

Pasolini mindenképpen jelen lesz a milánói Mostrán: halálának közelgő 35. évfordulója alkalmából kiállítják valamennyi könyvének első kiadását, az író-rendezőről készült számos ismeretlen fotó kíséretében.

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.