Népirtásra találtak bizonyítékot Oroszországban

Több mint negyven olyan létesítményt azonosítottak a Krím félszigeten és Oroszországban, amelyek az ukrán gyerekek politikai átnevelésének célját szolgálhatják – írták egy friss amerikai jelentésben.

2023. február 15., 15:21

Szerző:

A Yale Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy legalább hatezer, de nagy valószínűséggel ennél sokkal több kiskorút tarthatnak fogva e táborokban, akik között vannak olyanok is, akinek élnek a szülei, de vannak árvák, ukrán állami gondozásban nevelkedők és a háború miatt bizonytalan státuszúak is – írja a Reuters tudósítása nyomán a Szabad Európa.

„Az általunk azonosított tábori létesítmények elsődleges céljának a politikai átnevelés tűnik” – mondta Nathaniel Raymond az értékelés eredményeit ismertetve. A szakértő kiemelte, hogy az ukrajnai invázió tavaly februári megindítása óta „kiterjedt, rendszerszintű hálózat” működik ebből a célból, és az „átnevelt” gyerekeket orosz családok fogadták örökbe vagy orosz állami gondozásba kerültek. „Ez a hálózat Oroszország egyik végétől a másikig ér” – fogalmazott.

A tájékoztatás szerint a programban részt vevő legfiatalabb gyerek mindössze négy hónapos, és egyes táborokban már a 14 évesek is katonai kiképzésben részesülnek. Arra azonban nincsen bizonyíték, hogy később a kiképzett gyerekeket háborúba küldték volna Ukrajnába.

Az amerikai külügyminisztérium által támogatott projekt keretében készült jelentés szerzői aláhúzták: a dokumentált esetek súlyosan sértik a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló IV. genfi egyezményt.

Raymond hangsúlyozta, hogy

az értékelés bizonyítékként szolgálhat arra is, hogy Oroszország népirtást követ el Ukrajnában, ennek ugyanis része lehet a gyerekek kényszeráttelepítése is abból a célból, hogy megváltoztassák a nemzeti identitásukat.

A népirtás emberiség és béke elleni bűn, nemzetközi jogi bűncselekmény a Párizsban 1947. évi február 10. napján kelt békeszerződés 6. cikke szerint – írja a Wikipedia. Lehet szervezett, nagyszámú gyilkosság vagy az arra tett kísérlet (fizikai népirtás), súlyos testi vagy mentális sérülés okozása, a csoport olyan életfeltételek közé kényszerítése, ami alkalmas a csoport teljes vagy részleges fizikai megsemmisítésére (például mesterséges éhínség, halálra dolgoztatás), vagy olyan intézkedések, amelyek célja a csoporton belüli születések meggátolása (biológiai népirtás),

valamint a gyermekek erőszakkal áthelyezése a csoportból egy másik csoportba.

(Kiemelt képünk: Az olasz street artos, Tvboy alkotása Bucsa központjában 2023. február 13-án. Oleksii Chumachenko/Anadolu Agency/AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).