Életfogytiglant és húsz évet kapott a bécsi terrortámadás négy bűnrészese

Bűnrészesség miatt két embert életfogytiglanra, két másikat pedig 19 és 20 év börtönre ítéltek csütörtökre virradóra azok közül, akik a vádhatóság szerint részt vettek a négy emberéletet követelő 2020-as bécsi merénylet előkészítésében.

2023. február 2., 10:34

Szerző:

 Az október óta tartó tárgyaláson az esküdtszék egyetértett abban, hogy a négy elítélt férfi a fegyverek beszerzésében és a helyszín kiválasztásában is segítette a végül lelőtt 20 éves elkövetőt a támadás végrehajtásában.

A terrortámadásban, melynek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, négy ember vesztette életét és huszonhárman megsebesültek. Maga a támadó és az egyik mostani elítélt is ült már börtönben, mert Szíriába akartak utazni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. 2019-ben engedték őket szabadon.

A támadással kapcsolatban őrizetbe vett hat emberből kettőt bizonyíték híján felmentettek, ugyanakkor iszlamista terrorpropaganda terjesztéséért két év börtönt kaptak. Az ügyészség szerint a vádlottak közül többen is szélsőséges chatcsoportok tagjai voltak. Az ítélet kihirdetését megelőzően a 22 és 32 év közötti vádlottak tagadták, hogy közeli kapcsolatban álltak volna az elkövetővel, egyúttal kiálltak amellett, hogy nem szimpatizálnak terrorszervezetekkel.

A 2020-as tragédiát követően fény derült rá, hogy az osztrák alkotmányvédelmi hivatal tisztában volt az elkövető újabb radikalizációjával és azzal a sikertelen szlovákiai fegyvervásárlási kísérletével is, amelyben az egyik, 23 éves elítélt segítette a férfit. A belügyminisztériumi vizsgálóbizottság rámutatott, hogy az alkotmányvédelmi hivatal mulasztást követett el azzal, hogy nem tájékoztatta az ügyészséget. A ügy következményeként reformokat vezettek be az osztrák államvédelemnél, valamint radikalizációellenes intézkedéseket indítványoztak a börtönökben.

(Fotó: JOE KLAMAR / AFP)