Az elnök terroristáknak nevezte az üzemanyagár-emelés ellen tüntetőket

Szerinte terrorveszély van, ezért segítséget kér.

2022. január 5., 21:28

Szerző:

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) államfőinek segítségét kérte – mint fogalmazott – az országát fenyegető „terrorveszély” ellen.

Szerdai második televíziós beszédében a kazah elnök azt is közölte, hogy a „terroristák” elfoglalták Almati repülőterét, és hatalmukba kerítettek öt repülőgépet, amelyek között külföldi légitársaságok gépei is vannak.

Az üzemanyagár-emelés miatt vasárnap este Zsanaozen városban kitört, és azóta több más városra, közöttük az ország legnagyobb városára, Almatira és a fővárosra, Nur-Szultanra is átterjedt zavargásokban a rendőrség és a nemzeti gárda nyolc tagja halt meg, másik 317 pedig megsebesült - jelentette a Szputnyik orosz hírportál és a zakon.kz kazah portál a kazah belügyminisztériumra hivatkozva.

(Kiemelt kép: kazah tüntetők felgyújtották Amalti városvezetésének épületét. Fotó: AFP)