Egzotikus idegen a Concorde tér közepén

Az egy tömbből faragott, piramisformájú csúcsban végződő rózsaszín gránitoszlop a Krisztus előtti XIII. században készült, hogy II. Ramszesz fáraó dicsőségét hirdesse. Jó háromezer évvel később, diplomáciai machinációk és kivételes technikai bravúrok árán, s egy hosszú tengeri és folyami utazás végén érkezett meg a francia fővárosba a dél-egyiptomi Luxorból. 1836. október 25-én állították fel a Concorde téren.
A párizsiak régóta vágytak obeliszkre, irigyelték Rómát, mert ott már egy tucat volt, amikor Párizsban még egy sem. Napóleon is azzal indult el a kudarcba fulladt egyiptomi hadjáratba, hogy legalább egyet hazaszállít. De Nelson brit admirális 1798. július 31-én az abukíri csatában a Földközi-tenger fenekére küldte a francia flottát, s ezzel akkor jó időre elsüllyedt a franciák dédelgetett álma is. (Az egyiptológia születését azonban a francia expedíciótól datálják: Napóleon seregével közel 800 tudós, régész, mérnök, rajzoló érkezett a fáraók egykori birodalmába, ők alapították meg Kairóban az Egyiptológiai Intézetet.)
Párizs későbbi ékességére Jean-Francois Champollion, a hieroglifák rejtélyének megfejtője talált rá 1828-ban, amikor Dél-Egyiptomban megpillantotta a luxori Ramszesz-templom bejárata előtt álló két ikeroszlopot. A jobboldali oszlop tökéletes arányai és jó állapota elbűvölték. Azonnal levelet írt bátyjának Párizsba: "Keress egy minisztert, aki hajlandó beírni a nevét a történelembe azzal, megszerzi Párizsnak ezt a remekművet: az ügylet 300 ezer frankba kerül". Ennyit kért ugyanis Mohamed Ali egyiptomi alkirály az obeliszkért, noha azt már korábban elígérte az angoloknak.
A francia kormánynak azonban némi trükközés árán sikerült megszerezni az engedélyt: az alexandriai francia főkonzul tanácsára az alkirály cserébe a jóval nagyobb karnaki obeliszket ajánlotta fel a briteknek, s azok bele is mentek a csőbe: nem tudták, hogy a közel 30 méter magas (325 tonnás) óriás gránitoszlopot nem lehet kiszabadítani a köré emelt építmények gyűrűjéből. Azóta is ott áll.
De a neheze csak ezután következett. Kiderült, hogy a 220 tonnás diadaloszlop földre fektetése és elszállítása rendkívüli technikai felkészülést igényel, s nélkülözhetetlenné teszi egy speciális vízi jármű megépítését is.
A touloni dokkban két év alatt készült el a páratlan, háromárbocos vitorláshajó. Arányait az egyszeri feladathoz szabták: hossza 43 méter volt, hogy a gránitoszlop súlyától ne merüljön túl mélyre, amikor a viszonylag sekély Níluson hajózik, szélességét viszont kilenc méterre kellett korlátozni, hogy a Szajnán visszafelé a Rouen és Párizs között útjába kerülő hidak keskeny ívei között is átférjen majd.
A stílusosan Luxornak keresztelt vitorlás 1831. április 15-én indult Toulonból, s a Níluson felhajózva augusztus 16-án horgonyzott le a luxori templommal átellenben.
Az obeliszk ledöntésnek kockázatos művelete, majd a kőoszlop fedélzetre emelése több mint négy hónapot vett igénybe, mert nemcsak előre nem látott technikai nehézségek és időjárási viszontagságok, de egy súlyos kolerajárvány is közbeszólt. Az egyiptomi munkások hadát megtizedelő, de a francia tengerészeket is sújtó fertőzés miatt hetekig állt a munka, s mire ezen túljutottak, megérkezett az apály, s a Luxor megfeneklett a Nílus fövenyében.
A francia vitorlásnak újabb nyolc hónapot kellett várnia, hogy 1832. augusztus 26-án a folyó ismét a hátára emelje.
Alexandria kikötőjében a Luxort a Sfinx francia gőzhajó vontatókötélre vette, s a Földközi-tengeren, a Gibraltári-szoroson, majd az atlanti partok mentén felvontatta Cherbourgba. A páratlan szállítmány fogadására Lajos Fülöp király is felutazott az észak-franciaországi kikötőbe. Le Havre-ban a Luxor búcsút vett a gőzhajótól és saját árbocaitól is. Innen 32 vontatóló tíz nap alatt húzta fel a Szajnán Párizsig. 1833. december 23-án, két és fél éves, 12 ezer kilométeres utazás után érkezett meg a luxori obeliszk a Concorde-híd lábához.
Az óegyiptomi kőoszlop méltó helyének kiválasztásáról akkor már javában folyt a vita. A Louvre udvarától, a Madeleine templomig, az Odéontól a Mars mezőig, s a lerombolt Bastille börtönerődítmény egykori helyéig számtalan javaslat vetődött fel. Lajos Fülöp királlyal együtt sokan kardoskodtak a Concorde tér mellett, amelyen negyven évvel korábban még szorgosan dolgozott a guillotine.
Az érvek között nagy súllyal szerepelt a politikai racionalitás: Mi más moshatná le a rosszemlékű helyhez tapadó vért, az előbb királyi főket, XVI. Lajost és Marie-Antoinette-et, majd a forradalom egymást felfaló gyermekeit, Robespierre-t, Saint-Justöt, Dantont lekaszaboló kegyetlen gépezethez társuló emlékeket, indulatokat, mint egy időtlenséget szimbolizáló óegyiptomi kőoszlop, amelyhez nem köthető aktuális tartalom, valamennyi francia érdekcsoport és politikai család számára egyaránt semleges? A politikai kiindulópont a mérnöki és esztétikai megfontolásokkal párosulva végül is győzedelmeskedett.
1836. október 25-én kétszázezres tömeg ujjongása közepette állították fel a Concorde - vagyis "összhang" - terén II. Ramszesz obeliszkjét, amely valódi tartalmat adott a tér nevében foglalt jelentésnek.