Egyszerűbbé teszik a medvék kilövését Romániában

Először lőnek, aztán papíroznak.

2021. június 18., 11:54

Szerző:

A romániai Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium olyan szabályozást készít, mely azonnali beavatkozást tesz lehetővé medvetámadások esetén – jelentette be a Krónika napilap pénteki számában közölt interjúban Tánczos Barna miniszter.

A tárcavezető elmondta: az elmúlt öt évben megtízszereződött a medveveszély miatt kezdeményezett segélyhívások száma, és míg öt évvel ezelőtt nyolc megyéből, idén már 13 megyéből kértek segítséget a medvék megjelenése miatt. A miniszter hozzátette: csak Kovászna megyében öt év alatt 1300 birkát pusztítottak el a medvék.

„Az emberi élet és az ember által létrehozott javak védelménél semmi nem lehet fontosabb, még egy szigorúan védett faj sem”

– hangsúlyozta a Krónikának a miniszter. Azt is hozzátette: felelőtlen és alaptalan intézkedés volt öt évvel ezelőtt kivonni az emberi beavatkozást a faj szabályozásából.

A miniszter kijelentette: úgy módosítják a jelenleg érvényes rendeletet, hogy a veszélyes vadat 24 óra alatt el lehessen távolítani altatólövedékkel vagy kilövéssel.

„Egyszer beavatkozunk, és csak utána papírozunk, hiszen a tűzhöz kiérkező tűzoltók is a helyszínen, felelősen döntenek az emberi élet és a javak védelmében” – jelentette ki a miniszter. Az érvényben levő szabályozás terjedelmes dokumentáció benyújtásához kötötte a kilövési vagy áthelyezési engedély kibocsátását, és hatvannapos határidőt szabott meg a műveletre.

„Az azonnali eljárás azt jelenti, hogy a medvetámadás bejelentését követően legfeljebb 24 órán belül egy csendőrökből és vadászokból álló különítménynek kell eltávolítania a veszélyes állatot egy jól kidolgozott eljárás alapján, felmérve a kialakult helyzet súlyosságát. Amennyiben egy medve először hatol be lakott területre, meg kell próbálni elkergetni a vadat. Amennyiben az állat többször megjelenik a helységben, akkor az állatot el kell altatni, és a lakott területtől távol kell elengedni a vadonban. Ha a medve veszélyes, agresszív és támad, a megoldás a kilövés” – idézte a minisztert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken kiadott közleménye.

(Kiemelt képünk illusztráció: Arthur, a legnagyobb román medve. Fotó: Agent Green NGO via AFP)