Izraeli kutatás: a harmadik oltás jelentősen növeli a védettséget
A második oltást követően 5-6 hónapnak kell eltelnie a következő beadásáig.
A koronavírus elleni védőoltás harmadik adagja nagyon jelentős védelmet nyújt az öt hónappal korábban felvett második oltáshoz képest a súlyos kimenetelek és a halálozások kockázatának csökkentésében – írja Facebook-oldalán Dobson Szabolcs gyógyszerész, gyógyszer-engedélyezési szakértő egy új kutatás eredményeire hivatkozva – közölte a Telex.
A harmadik Pfizer-oltás jelentősen csökkenti mind a megfertőződés, mind a kórházi ápolással járó komoly megbetegedés esélyét a hatvan év felettieknél - közölte az izraeli egészségügyi minisztérium.
A tárca összesített adatai szerint a harmadik vakcina beadása után 10 nappal négyszeresére nőtt a megfertőződéssel szembeni védettség a kétszeresen oltottakéhoz képest, míg a komoly megbetegedéssel és kórházba kerüléssel szembeni védettség 5-6-szorosára nőtt. (Ezt úgy kell érteni, hogy a háromszor oltottak negyedakkora része bizonyult fertőzöttnek és ötöd-hatodakkora százaléka került kórházba súlyos állapotban.)
Miután azt tapasztalták, hogy elkezdett csökkenni a beadott oltások hatékonysága, Izraelben július 30-án indult a 60 évnél idősebbek harmadik oltása. Múlt csütörtökön aztán elkezdték beadni az emlékeztetőt a 40 felettieknek, illetve a terhes nőknek, a tanároknak és az egészségügyi dolgozóknak. Izraelben az kaphatja meg a harmadik Pfizer-adagját, aki legalább öt hónapja kapta meg a másodikat.
A 9,3 milliós országban július 30. óta közel 1,5 millió embernek adták be a harmadik oltását.
(Kiemelt képünk: Békés, 2021. szeptember 2.
Egy tanulót beoltanak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával Békésen, a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban 2021. szeptember 2-án. Fotó:MTI/Lehoczky Péter)