„Egy igazi Orosz Művész”

Születésnapjára újabb öt évre meghosszabbították igazgatói megbízását a Csehov nevét viselő Moszkvai Művész Színháznál, a

MHT-nál ,amelynek tíz éve a vezetője. Azt tartják, hogy Oroszország hivatalos állami színházát Tabakov mentette meg a szakmai elzülléstől és széteséstől. Ő maga így beszélt erről: „„40%-os nézőtér volt, a színésznők az öltözői radiátorokon nyomták el a csikkeket, mocsok, részegeskedés, lopás. Fél év sem kellett a gatyába rázáshoz. Mi volt a titka? A büntetés elkerülhetetlensége és a részrehajlás hiánya – bárkiről is legyen szó. Meg ilyesmik. Két szezon után már teltházzal játszottunk.” Az „ilyesmikhez’ tartozik, hogy Tabakov feloszlatta a társadalmi szervezeteket a színházban, s tartotta a távolságot: legfeljebb két emberrel volt közelebbi kapcsolata. Íratlan szabályainak megsértőit könyörtelenül elbocsátotta. Fegyelmi vétségért több tízezer rubeles pénzbüntetést ró ki ma is, a színészi fizetés pedig a mindenkori szakmai teljesítményhez igazodik, és nem befolyásolja sem a kor, sem a színháznál eltöltött idő.

De talán nem ezért rajonganak érte a MHT színészei, akik ezt írták direktoruknak: „75-ik születésnapján megvalljuk, hogy szeretjük és csodáljuk Önt. A színpadon, és a való életben is. Nincs olyan társulattag az egész óriási MHT-os kollektívában, aki ne tapasztalta volna meg a „tabakovi korszak” jótékony változásait. A méltó lét ideje ez mindannyiunk számára, akik ebben a színházban dolgozunk, és ezt Önnek – a színésznek és a színházvezetőnek köszönhetjük!” És ez nem a zsarnok igazgatótól rettegők hízelgése. A színház elismert és sikeres, a repertoár változatos és izgalmas, a rendezők a szakma kiválóságai, a színészek Oroszországban jól ismert sztárok, és, állítja Tabakov, nincsenek intrikák. Ami pedig a pénzt illeti: a MHT kiemelt – elnöki – támogatású állami színház, sok a 60 ezer rubel körüli fizetés (a rubel kb. nyolc forintot ér).

100%-os nézőtérrel mennek az előadások az általa 1987-ben – a moszkvai hatóságok és alighanem Mihail Gorbacsov támogatásával - alapított

Tabakerkábanis. Itt is klasszikusok és kortársak – sok mai orosz szerző – vannak műsoron. Mind a két játszóhelyen kísérleti előadásokat hoznak létre az ezt igénylő és értő közönség örömére, nagy szakmai haszonnal.

„Korán löktek ki a szocializmusból a kapitalizmusba – válaszolja Tabakov arra az újságírói kérdésre, hogy-hogy ilyen jól boldogul az új időkben is. – 1973-ban Nagy Britanniában tettek partra, hogy rendezzem meg a Revizort, pedig nem voltam én rendező, egy kolléga intézte el a meghívást. Akkor a gyakorlatban megértettem: nem a pártszervezettől, nem a moszkvai fő kulturális hivataltól, hanem kizárólag tőlem függ minden. Ha azt akarom, hogy hívjanak máskor is, jól kell dolgoznom. Saját sorsom gazdája vagyok”. Több éven át hívták vendégrendezőnek Németországba, Finnországba, dolgozott Amerikában, Kanadában, és 1978-1980 között Magyarországon, a veszprémi Petőfi Színházban.

Ő ma sem rendező, hanem egy nagyon professzionális, nagyon jól képzett színész, aki más színészeket is meg tud tanítani játszani – magyarázza Tabakov, róla meg

Nyikita Mihalkovvilághírű filmrendező mondta épp öt éve, hogy százezer arcú, megfoghatatlan, s színészi tudásban utolérhetetlen. És mint az ország vezető színházának az igazgatója nagyhatalmú – tette hozzá. „Az utca színésze, igazi csepűrágó, határtalan térségeket uraló kikiáltó, hatalmas orosz színész – így jellemezte egy másik filmrendező, Roman Balajan. – Egy igazi Orosz Művész, nincs szüksége hitelességre. Ő játszik, s ez a lényege”.

Számtalan ma is érvényes szerepformálása közül a legverhetetlenebb

Matroszkin kandúr, a 70-es évek végén, 80-as évek elején készült, Prosztokvasino (Aludttejfalva) című rajzfilmsorozat hőse, aki Tabakov hangján szólalt meg. Mindig megkérdezik, nem bántja-e, hogy ez a legnépszerűbb szerepe. Nem, rendben van ez így, szokta mondani, minél előbb hagy fel az ember a képmutatással és azzal, hogy a vágyakat valóságnak állítsa be, annál jobb. Ő maga e szerint él, annál is inkább, mert minden színészi vágya – talán túl korán is – teljesült. A rossz szerepek meg elkerülték. Matroszkin kandúr viszont ismét megtalálta, a Prosztokvasinóból új sorozat készül.

Igazgatóként színész- és sikerközpontú, tv-sorozatok sztárjait is meghívja egy-egy szerepre. A finnyáskodó megjegyzésekre pedig az a válasza, hogy „jó gazdaként” cselekszik, amikor behozza a színházba a legjobbat, ezt díjazza az egyharmad részt 30 éven aluli közönség, amelyet a Művész Színház nevelt ki, s ilyenként igényli a tehetséget és a minőséget. A tehetség-utánpótlásról mindkét színháza számára a patinás, nagyhírű, főiskolai rangú MHT Stúdió gondoskodik. Az oroszországi híradó, a Vestyi nézői

láthatták-hallhatták, amint Oleg Tabakov nagy átéléssel Vlagyimir Putyin miniszterelnök támogatását kéri ahhoz, hogy a MHT kapjon még egy játszóhelyet, „hogy talpra állíthassam a stúdiósokat”. A moszkvai hatóságoknál már „kitalpalt” egy remek új ötemeletes épületet a Tabakerka mellé színészképző kollégium számára.

Mindig különleges, színes egyéniségeket választ tanítványnak, mondja, másmilyenekkel nem érdekes dolgozni. „Mozdonyokat” keres, akik magukkal ragadják a többieket. „Nem azért oktatom a tehetséges fiatalokat, mert megparancsolták nekem, hanem mert szeretném a váltást felkészíteni. Idős ember vagyok, s el szoktam gondolkodni azon, milyen lesz a színház nélkülem.”

Ismerősei a világ legtermészetesebben viselkedő emberének írják le, elragadó, kedves, nagyszerű társalgó, élet- és ételhabzsoló – színházi születésnapi vacsoráján sült malacokat, kedvenc főtt rákjait, kaviárt tálaltak fel… A valaha vékonydongájú fiatalember mostanra ma száz kilót nyom. Holott már négy infarktusa volt, az első 29 éves korában érte, forgatás közben. Addigra már negyven filmen volt túl. Most rendben van, jó a vérnyomása, első infarktusa óta csak azt csinálja, ami érdekli.