Egy gondolat bánt engemet: nyugaton, euróból élni meg...

Nem vagyok sem közgazdász, sem diplomás, csak szabad gondolkodású, cselekvőképes magyar állampolgár.

Látom: aki itthon nem boldogul, az manapság külföldön próbál egyről a kettőre jutni. Nyugati szomszédaink minimálbére mindenhol meghaladja az ezereurós minimumot, kis fejszámolással: vonzó ajánlat ez a magyar minimálbérhez viszonyítva. Ebből kiindulva többen is próbálkoznak a barátaim közül szerte Európában. Már lassan azt kezdem hinni, hogy én vagyok a kakukktojás, mert „itthon” dolgozom, és reménykedem a jobbra fordulásban. Ám a gondolat engem is foglalkoztat.

Értem én miniszterelnökünket, valahol egyet is értek vele. De elmondanám, hogy engem önző módon jelenleg nem érdekel egyik gumigyártó cég sem, sem pedig más ipari komplexum letelepedése kicsiny hazánkban, mert őket az adótörvények úgysem úgy fogják érinteni, mint engem vagy a kisvállalkozókat.

Másodsorban: kiköltözött, kitelepült barátaim nem a magyar piacot gazdagítják a máshol akár kétkezi munkával megtermelt euróikkal, hanem az „ottanit”. Pedig én nem arra szeretnék büszke lenni, hogy a Balaton csábítja a magyarokat, és évről évre több a magyar nyaraló (mert csak ezt engedheti meg magának), hanem arra, hogy minél több külföldi jönne ide költeni az euróit.

Addig gondolkodjunk, amíg nem késő, mert én is menni fogok, ha nem tudok boldogulni ebben a szép, kedves, szeretetre méltó kicsiny országban.

(Név és cím
a szerkesztőségben)