Egy francia írónő is feljelentést tesz Strauss-Kahn ellen

Hétfőn tartották egy New York-i bíróságon a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn első bírósági meghallgatását. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója tagadja bűnösségét, és kész "erőteljesen harcolni" a vádak ellen - közölte ügyvédje. Közben a New York-i rendőrség közölte, hogy Strauss-Kahn nem rendelkezik diplomáciai védettséggel. Az is kiderült: egy francia írónő is feljelentést tesz Strauss-Kahn ellen.

2011. május 16., 16:23

William Taylor közölte: ügyfele beleegyezett a törvényszéki és a DNS-vizsgálatba. Staruss-Khant vasárnap bilincsbe verve vezették el egy harlemi rendőrkapitányságról, ahonnan egy ismeretlen helyre szállították.

Közben az IMF bejelentette, hogy vasárnapról hétfőre halasztották az eset miatt összehívott informális igazgatótanácsi ülést - írta a Független Hírügynökség.

A francia Dominique Strauss-Kahnt azzal vádolják, hogy New York-i luxusszállodai lakosztályában szexuálisan zaklatott, fogvatartott és megpróbált megerőszakolni egy szobalányt, aki takarítani ment be az általa üresnek gondolt, éjszakánként háromezer dollárba kerülő lakosztályba.

Miután a 32 éves nő kiszabadította magát, az IMF vezérigazgatója sietve elhagyta a Sofitel hotelt, személyes tárgyait, még mobiltelefonját is hátrahagyta. A rendőrök az Air France párizsi járatát visszatartva a repülőgép fedélzetén vették őrizetbe, közvetlenül felszállás előtt.

Egy francia írónő is feljelentést tesz Strauss-Khan ellen

Egy 31 éves francia írónő feljelentést fog tenni Dominique Strauss-Kahn ellen szexuális zaklatás vádjával, egy 2002-es eset miatt.

A 31 éves Tristane Banon hivatalos feljelentést fog tenni Strauss-Kahn ellen, szexuális zaklatás miatt - közölte az írónő ügyvédje. Banon 2007-ben egy televíziónak és egy híroldalnak adott interjúkban már gyanúsítgatta a francia politikust, de feljelentést nem tett. David Koubbi ügyvéd elmondása szerint Banont anyja vette rá arra, hogy ne tegyen jogi lépéseket. Banon anyja Strauss-Khan pártjának tagja.