Egy éjszaka alatt duplájára nőtt a kenyér ára
Könnygázzal oszlatták az infláció ellen tüntetőket.
Könnygázzal oszlatták a szudáni biztonsági erők hétfőn az októberi katonai hatalomátvétel és az azóta dráguló árak ellen tüntetők ezreit – közölték szemtanúk az AFP francia hírügynökséggel.
Az Abdel-Fattah Burháni tábornok vezetésével október 25-én végrehajtott katonai hatalomátvétel után a világ egyik legszegényebb országa elveszítette a nemzetközi támogatást, és fojtogatják az Ukrajna elleni orosz invázió miatt elszabadult gabona- és üzemanyagárak. Vasárnap a kenyér ára csaknem duplájára emelkedett, a közlekedési költségek 50 százalékkal nőttek.
A Kartúmtól 800 kilométerre délkeletre fekvő ed-Damazínban a tüntetők ezreire, közöttük középiskolásokra dobtak a rendvédelmi szervek könnygázgránátokat. Záporoztak a könnygázgránátok a nyugati országrészben fekvő dárfúri Nyalában is, ahol több ezer gimnazista és lakos skandálta:
„Nincs oktatás ilyen rettenetes körülmények között, Nemet a katonai hatalomra!”
Hétfőn délután hasonló jelenetek zajlottak Kartúmban, az elnöki palotánál, ahol Burháni tábornok rezidenciája van, valamint a tengerparti Port Szudánban. A hatalomátvétel óta nyolcvanhét tüntető halt meg és több százan sebesültek meg orvosok szerint, és egy rendőr vesztette életét.
A Kartúmban január közepén bebörtönzött, gyilkossággal vádolt három tüntető éhségsztrájkba kezdett hétfőn "az embertelen bánásmód" és a "rendőri erőszak" ellen tiltakozva – közölték ügyvédjeik. Alig öt hónap alatt tüntetők százai voltak hosszabb-rövidebb ideig fogságban, hétfőn újból tanárokat hurcoltak el fegyveres erők – közölték nyalai aktivisták.
A Kartúmtól 250 kilométerre északra fekvő Atbarában a vasutasok kezdtek a hétvégén meghatározatlan ideig tartó sztrájkba. Minden áremelés, illetve az állami dotáció megszüntetése kényes kérdés Szudánban, ahol 2019-ben a felkelést, amely megdöntötte meg Omar el-Bésir uralmát, éppen az váltotta ki, hogy a kormány háromszorosára emelte a kenyér árát.
A több évtizedig tartó amerikai szankciók csak 2020-ban szűntek meg, és a 45 milliós lakosság, amelynek egyharmada az ENSZ szerint humanitárius segélyre szorul, havi 300 százalékos inflációt és nem létező infrastruktúrákat kénytelen elviselni.
(Kiemelt képünk: Emberek vesznek részt az elnöki palota közelében tartott tüntetéseken, amelyeken a polgári kormányzás és a politikai foglyok szabadon bocsátása követelését hangoztatják Szudán fővárosában, Kartúmban 2022. március 14-én. Fotó: Mahmoud Hjaj / Anadolu Agency / AFP)