Egy bűnügyi rádióműsornak köszönhetően tartóztatták le a férfit, aki 36 éve megölte feleségét
Lynette Dawsonnak 1982-ben veszett nyoma. Férje, Chris Dawson mindenkinek azt mondta, felesége egy vallási szekta miatt hagyta el őt és két gyermeküket.

A The Teacher's Pet című bűnügyekkel foglalkozó ausztrál podcast elővette a nő eltűnését, ennek nyomán pedig a rendőrség, amely már három éve elővette a döglött aktát, új információkhoz jutott.
Az már a nyomozás elején kiderült, hogy a középiskolai tanárként dolgozó Chris szexuális kapcsolatot létesített több 16 éves tanítványával – ami kiváló indíték, hogy valaki meg akarjon szabadulni a feleségétől – ezt ügyészség ezt nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, így – és holttest hiányában – nem vihették bíróság elé az ügyet.
A podcastet csaknem közel 25 millióan hallgattak meg, hatására pedig több olyan szemtanú is jelentkezett, akik most hajlandó volt tanúskodni Chris ellen. Köztük az egyik olyan diáklány, akivel a tanárnak visuonya volt. Ő mesélt arról is, hogy nem sokkal Lynette eltűnése után beköltözött a családi házba, majd hozzáment a férfihoz, pár évvel később azonban elváltak. Christ szerdán tartóztatta le az ausztrál rendőrség - írja a BBC. A férfi tagadja, hogy ő ölte meg a feleségét.