Egy amerikai tanárt öltek meg az oroszok, miközben élelmet keresett

Jimmy Hill egyik megrázó utolsó bejegyzésében azt írta, hogy a bombázás fokozódott, és nincs kiút.

2022. március 18., 08:21

Szerző:

James Whitney Hillt, akit a barátok csak Jimmy néven ismertek, a városban fegyvertelen civilek ellen intézett nehéztüzérségi támadásban ölték meg – jelentette a The New York Times. Személyazonosságát állítólag az ukrán belügyminisztérium egyik segítője erősítette meg.

„A bátyámat, Jimmy Hillt tegnap megölték az ukrajnai Csernyihivben”

– írta Cheryl Hill Gordon a Facebookon csütörtök délután.

„Egy kenyérsoron várakozott több más emberrel együtt, amikor orosz katonai [mesterlövészek] lelőtték őket. Holttestét az utcán találta meg a helyi rendőrség”.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az orosz erők 10 embert lőttek le, akik kenyérért álltak sorban Csernihivben.

Az áldozat testvére, Katya Hill az MPR Newsnak elmondta, hogy a bátyja épp élelmet keresett, amikor megölték, de azt mondta, hogy a külügyminisztérium nem tudta megmondani neki, hogy a kenyérsor áldozatai között volt-e, vagy egy másik támadásban halt meg.

(Kiemelt képünk: Az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat által 2022. március 7-én készített és közzétett képen a mentők egy lerombolt iskola romjait bontják, miután az orosz csapatok bombázták Csernihiv városát. Az északi Csernihivért folyó harcban több tucat civil vesztette életét. A megmaradtak egy része kráterekben vagy a romok között él. Fotó: STR / Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat / AFP)