Eddig tartott a tűzszünet

Súlyos összecsapások és tüzérségi harcok törtek ki a szudáni fővárosban, Kartúmban és térségében miután véget ért a 24 órás fegyvernyugvás- jelentette vasárnap a Reuters szemtanúk beszámolói alapján.

2023. június 11., 17:17

Szerző:

A helybeliek légicsapásokról is beszámoltak nem sokkal a szombat reggel kezdődött egynapos tűzszünet lejárta után, amelyet a szudáni hadsereg és a félkatonai Gyorsreaglású Támogató Erők (RSF) képviselői kötöttek pénteken. A fegyvernyugvás lejárta után vasárnap reggel a Kartúm mellett fekvő Omdurmán északi részén ismét kiújultak a tüzérségi harcok. Szintén összecsapásokról számoltak be helyi lakosok Kartúm déli, középső és északi részén. 

„A tűzszünet némi megnyugvást hozott nekünk, de a háború és a félelem ma visszatért” – mondta a főváros déli részében lakó Muszab Száleh.  

Az április közepe óta tartó fegyveres konfliktus miatt több mint 1,9 millió embert kényszerült otthona elhagyására. A harcok javarészt a fővárosban összpontosultak, de összecsapások törtek ki a nyugat-szudáni Darfúr régióban is. Az otthonukat elhagyók közül mintegy 400 ezren a szomszédos országokba menekültek, közel felük Egyiptomba. Szombaton Egyiptom megszigorította a beutazási szabályokat kiterjesztve vízumkötelezettséget minden szudáni állampolgárra, ami eddig a 16-50 év közötti férfiakra vonatkozott. Már a szabályváltozás előtt is több ezer szudáni várakozott hosszasan a határ közelében vízumra. 

(Kiemelt kép: kormányerők gyülekeznek a szudáni fővárosban, Karthúmban 2023. április 15-én. Fotó: AFP)