Döntetlen!
Ilyen izgalmas elnökválasztás még soha nem volt Ausztriában: vasárnap, a szavazatok 98 százalékának kiértékelése után 50 – 50 százalékon állt a két elnökjelölt, igaz Alexander Van der Bellen 3 ezer szavazattal vezetett Norbert Hofer előtt, de ez százalékban nem mutatható ki. Eredménye figyelemre méltó, hiszen az első fordulóban 14 százalékkal maradt le ellenfele mögött. Tény azonban, hogy vasárnap este még nem tudni, ki lesz az államfő.
Sokféle rekord mondható el erről a választásról, többek között az is, hogy minden eddiginél több, minden hetedik szavazati joggal rendelkező levélben voksolt. (Ezt az is megtehette, aki lakóhelyén tartózkodott, de szeretett volna korábban szavazni). Ezeket a szavazatokat csak hétfőn számolják össze, vagyis addig nem tudható, ki lesz a következő elnök.
Az urnáknál szavazók a tartományok többségében Hoferre szavaztak, Bécsben Van der Bellen tábora azonban lényegesen nagyobbnak bizonyult. Kétségtelen, hogy bármelyikük is nyeri el az államfői megbízatást, fordulat ez a Második Osztrák Köztársaság történetében: a háború utáni Ausztriában most fordult elő először, hogy nem a két vezető (legalábbis korábban vezető) nagypárt, az SPÖ és az ÖVP jelöltje verseng a posztért. Sem a szélsőjobboldali FPÖ, sem a Zöldek politikusa nem került eddig még csak közelébe sem ilyen magas tisztségnek, holott a Szabadságpárt kormányzott már (Schüssel kancellársága idején a Néppárttal), a Zöldek pedig több tartományban, köztük Bécsben ugyancsak kormányra kerültek.
A két rivális az ausztriai politikai kultúrának megfelelően a vasárnapi döntetlen tudatában gratulált egymásnak és biztosította a másikat, hogy megválasztása esetén a legjobb tudása szerint látja majd el feladatát. Persze a választási kampány korántsem volt ilyen szelíd, ám a döntetlen még inkább megerősíti, hogy Ausztria ma megosztott ország, és minden vezetőjének legfontosabb feladata az árkok betemetése.
A végeredmény tehát hétfőn várható. Ha a levélszavazatok kiértékelése után is 50-50 százalékon áll a két jelölt, akkor folytatódik a kampány, és addig szavaznak az osztrákok, amíg valamelyikük nem szerzi meg az 51 százalékot.