Donald Trump Szingapúrban találkozhat Kim Dzsong Unnal

2018. május 10., 08:11

Szerző:

Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szingapúrban találkozik majd.

Meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium - köztük a The Hill című lap, a The New York Times, vagy a CNN hírtelevízió - is egybehangzóan állítja, hogy az amerikai elnök és az észak-koreai vezető csúcstalálkozója Szingapúrban lesz majd.

A sajtóértesülések szerdán este láttak napvilágot, azt követően, hogy Donald Trump kizárta, hogy az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált övezetben, Panmindzsonban lenne a helyszín, amint azt ő először javasolta. A The Wall Street Journal az elnök közlése után egyetlen lehetőségként azonnal Szingapúrt nevezte meg. A CNN a Fehér Ház meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva azt jelentette: az amerikai kormányzat számára Szingapúr semlegesebb, s ezért kedvezőbb lenne minden más, javasolt helyszínnél.

"Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy megvan a dátum és a helyszín, de pillanatnyilag ennél többet nem jelenthetek be" - fogalmazott szerdai sajtóértekezletén Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).