Donald Trump látogatást tett a CIA központjában

Donald Trump a washingtoni episzkopális katedrálisban tartott ökumenikus istentisztelet után szombaton a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) központjába látogatott.

2017. január 22., 06:32

A hírt Sean Spicer, a Fehér Ház új szóvivője jelentette be. Az elnök egyedül, azaz az általa jelölt CIA-igazgató, Mike Pompeo nélkül tett látogatást a Központi Hírszerző Ügynökség központjában, amely a virginiai Langleyben van.

A szóvivő közlése szerint a vizitnek az volt a célja, hogy az elnök "köszönetet mondjon a hírszerző közösség tagjainak".

Ismeretes, hogy a hírszerzés és Donald Trump között nem felhőtlen a viszony, sőt éles viták is voltak hírszerzési vezetők és Trump között. Legutóbb akkor, amikor az egyik portálon megjelent egy összeállítás, amelyet egy volt brit hírszerző készített, s amelyben kompromittálónak szánt információk szerepeltek Trump állítólagos oroszországi viselt dolgairól. Trump Twitter-üzenetében a náci Németországéhoz hasonlónak minősítette az eljárást, s John Brennan CIA-igazgatót vádolta meg, hogy ő szivárogtatta ki a dokumentumot a bulvárportálnak. Brennan ezt visszautasította. Közben amerikai lapinformációkból az is kiderült, hogy a hírszerzés változatlanul folytatja Trump és környezete esetleges oroszországi kapcsolatainak vizsgálatát.

Pénteken, a beiktatás utáni kongresszusi díszebéden - a Politico című lap információi szerint - Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője Mike Pence alelnök közbenjárását kérte, hogy John Brennan maradhasson a CIA igazgatója a Trump által jelölt Mike Pompeo kansasi képviselő helyett.

Közben már át is rendezték az Ovális Irodát, a mindenkori amerikai elnökök dolgozószobáját a Fehér Házban, s Donald Trump utasítására visszakerült oda Winston Churchill egykori brit miniszterelnök mellszobra. Ezt nyolc évvel ezelőtt Obama elnök távolította el, s a republikánusok azóta folyamatosan bírálták az intézkedést. Szerintük Obama hátat fordított a történelemnek, és megsértette az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesét. Ezt hangoztatta egyébként tavaly tavasszal Boris Johnson is, aki azóta az Egyesült Királyság külügyminisztere lett - írja az MTI.

Donald Trump mást változtatásokat is eszközölt az Ovális Irodában. Az egyik könyvespolcra feltetette Theodore Roosevelt néhai elnök mellszobrát, lecserélte a feltűnő mintázatú szőnyeget, és a karmazsinvörös függönyök helyett újakat hozatott.