Donald Trump azt állítja, hogy ő soha nem dolgozott az oroszoknak
Donald Trump amerikai elnök hétfőn visszautasította azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint korábban Oroszországnak dolgozott volna. – Soha nem dolgoztam Oroszország javára, ezt önök mindenki másnál jobban tudják – mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház előtt újságíróknak.
Az amerikai a The New York Timesben és a The Washington Postban a hét végén hétvégén megjelentetett cikkeire utalt. A The Washington Post arról írt, hogy az elnök a 2017-es, Hamburgban a G20-országcsoport találkozójáűnak keretében, Vlagyimir Putyinnal tartott négyszemközti tanácskozásán Putyinnal elkérte a tolmács jegyzeteit és arra kérte őt, hogy a részletekről ne tájékoztassa még az amerikai kormány tagjait sem. A The New York Times pedig meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán, James Comey igazgató menesztése után nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy az elnök orosz érdekeket szolgál. A vizsgálatot két szálon indították el. Azt vizsgálták, hogy Donald Trump szándékosan vagy akaratlanul dolgozott-e Moszkva javára, a bűnügyi nyomozás pedig azzal foglalkozott, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.
Donald Trump az újságíróknak azt hangoztatta, hogy a The New York Timesban megjelent írás csak egy nagy kövér kacsa, szerinte pedig azokat az embereket, akik ezt csinálták, rajtakapták, és közismert csirkefogókról van szó. Az elnök ezzel arra a két volt FBI-munkatársra utalt, akiknek hónapokkal ezelőtti kongresszus meghallgatásán kiderült, hogyan szövetkeztek ellene az irodán belül, hogy lejárassák őt. Donald Trump azt mondta: "jót tett" az Egyesült Államoknak James Comey eltávolításával.
A The Washington Post cikkével kapcsolatos kérdésre Trump úgy reagált: fogalma sincs, mi van az említett tolmács jegyzeteivel.
A két cikk kisebb vihart kavar a washingtoni politika berkeiben. Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor, a szenátus igazságügyi bizottságának tagja egy televíziós interjúban azt mondta, hogy az FBI-hoz fordul információkért a nyomozás részleteiről. Ha ez a vizsgálat valóban megtörtént, arról a kongresszusnak tudnia kell - mondta a szenátor. Egyúttal aggályokat is is megfogalmazott: – Hogyan tehette ezt az FBI? Miféle fékek és ellensúlyok rendszere működik ott?" - firtatta. Demokrata párti kongresszusi politikusok arról nyilatkoztak vasárnap, hogy közelebbről megvizsgálják majd az ügyet és kongresszusi meghallgatásokat helyeztek kilátásba.
Újságírói kérdésre válaszolva hétfőn Donald Trump azt mondta, nem fogadja meg Lindsey Graham szintén vasárnap felvetett tanácsát, miszerint újra kellene indítani valamennyi kormányzati hivatal munkáját és utána kellene ismét megkezdeni a tárgyalásokat a demokrata párti politikusokkal az amerikai-mexikói határra tervezett fal építéséről.