Dolgoznak Orbán politikai klónjai

2010. augusztus 6., 13:27

Tisztelt Dániel Péter!

Igen, „demokratának lenni annyi, mint nem félni.” Tenném hozzá: ha valamikor, akkor most kell "látványosan" demokratának lenni, és nem csak illuzionista módjára néha-néha annak látszani. Igen, demokratának, embernek kell lenni, és kérkedni vele jó hangosan, de nem megsüketülésig beleordítva a fülekbe. A szívekbe hatolóan, az értelemre hatóan, bátran vállalni a humánum, a tisztaság, a tisztelet hitét – a kirekesztő, pökhendi, másokat semmibe vevő Hókuszpók(ok) ellen. Vagy inkább magunk demokrata méltósága mellett.

Tudja, én nem ismerem személyesen Orbán Viktort, de gyűlölöm a pöffeszkedő hatalmat, az idomított hatalmasokat. Nem is kell feltétlenül személyesen Orbánt megismernem, mert itt, lenn, vidéken is, dolgoznak érte és saját magukért politikai klónjai: hát tessék, tessék, csakis a bal-jobbszélre, tessék csak!

Azt nem akarom, hogy ebből a mindegy-ki-ha-nem-velem-van kirekesztő gőgből nem tudnánk a lelki, egzisztenciális megsemmisítés előtt kimászni. Hogy legyen élet a kétharmadosok mellett másoknak is.

Csak a mi teszetoszaságunkból nagyobb fokozatú erőre kellene kapcsolni: Önnel, és mindazokkal együtt, akiknek a mai magyar, beteges, úri és rémisztő távlatokat előrevetítő politizálásból elege van.

Ha már imádott lányomnak sem jut a szabadságból, az esélyegyenlőségből, legalább leendő unokám szippanthasson belőle kedvére.

Tisztelettel:

Tóth Ilona
ember, szabad(on élni és megélni akaró) ötvenes nő, demokrata, magyar és újságíró

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.