Diana függönyei – Hová tart a brit monarchia?
II. Erzsébet népszerűsége az elmúlt hat évtizedben néhány apró, Diana hercegnő által okozott hullámvölgyön kívül töretlen az angolok körében. Megszokott frizurájával és arckifejezésével mozdulatlanul élte túl a 20. század második felét. A megtépázott gyarmatbirodalmat öröklő fiatal királynő rezzenéstelenül nézte végig, ahogy címeinek és alattvalóinak névsora megfogyatkozik. A színes kosztümöket hordó uralkodó azonban jóval több, mint turistaattrakció vagy érdekes díszlet. A királynő hátrahagyott jelképe egy már nem létező, szétporladt világnak. Olyan az angolok számára, mint a megnyugtató állandóság élő szobra. Nem adott soha interjút, a gondosan megkomponált rádiós és televíziós beszédein túl a valódi beszédhangját sose hallotta a nép, gondolatai és véleménye rejtély.
A királyság éltetője a misztérium – írta Walter Bagehot 1867-ben. A brit tudós Az angol alkotmány című, országának politikai és jogi rendszerét bemutató munkájában úgy fogalmazott, hogy az állam két részre oszlik: a hasznosra és a méltóságteljesre. A hasznos a parlament, a miniszterelnök és a miniszterei, a méltóságteljes pedig az uralkodó. A kettő szétválaszthatatlanul összefonódik, és együtt igazgatják az állam gépezetét. A királynő hetente fogadja audienciára a miniszterelnököt, és ő nyitja meg a parlamentet. Minden megszavazott törvényre az a normann francia felirat kerül, hogy: a királynő akarja. Az uralkodó tehát nem szólhat bele a politikába, de a procedúra részét képezi. Ő az anglikán egyház feje is, aki egyedül Istennek tartozik számadással, a népnek nem. II. Erzsébet kiválóan végezte a rá kiszabott feladatokat. Amíg ő él, élnek a hagyományok is. Halála vagy lemondása után a monarchia sorsa megváltozik. Egyes történészek véget jósolnak, mások csak nagy változást.
MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
A trón várományosa Károly herceg, a királyi család talán legnépszerűtlenebb tagja. A királynő halála esetén a korona az ő fejére kerül. A himnusz szövege megváltozik, 12 napos nemzeti gyász veszi kezdetét, a tőzsdék bezárnak. Új pénzt és új bélyegeket nyomtatnak. A temetés várhatóan globális esemény lesz. A királynő eltemetésével a királyság népszerűsége is várhatóan a sírba száll.
Károly lehetséges trónra lépése már régóta foglalkoztatja az angol közéletet, még színdarab is készült III. Károly címmel. A darab felvázolja királynő halála utáni események lehetséges forgatókönyvét. Károly herceget csökönyös idealistaként ábrázolja a darab. A király úgy határoz, nem ír alá egy parlament által megszavazott, az alattvalók fokozott megfigyelését célzó törvényt. Ezzel a döntésével káoszhoz vezet, hiszen háromszáz éve nem esett meg, hogy az uralkodó megtagadta az aláírását. A trónért két fia is harcba száll. A botrány végül Károly dicstelen lemondásához vezet, a nép örömére a fiatal és népszerű Vilmos kerül a trónra, és aláírja a törvényt. Nem valószínű azonban, hogy az élet utánozni fogja a művészetet, mert az uralkodónak nincs tényleges vétójoga. Ha nem írja alá a tervezetet, az attól még törvénnyé válik. Mindenesetre a darab hatalmas sikert aratott a West Enden.
Károly herceg már nem teljesíti a Bagehot által felállított misztérium követelményét. Magánéletének minden apró kellemetlen részletét kitárgyalta a sajtó. Diana Spencerrel kötött viharos és boldogtalan házassága sok kárt okozott a monarchia intézményének. Diana hercegnő elhúzta a függönyt, és ráengedte a napvilágot a királyi családra, eltüntetve a varázslat illúzióját. Leleplező interjúi, hangfelvételei és házasság utáni afférjai fakították a királyság fényét. Dicstelen és szomorú halála és a holttestéről készített, a sajtóban körbejárt fotó végleg eloszlatta a királyság illúzióját. Hogy is maradhatna meg a varázslat, amikor az egész világ láthatta az egykor Anglia királynéi szerepére készülő hercegnő szétroncsolt testét?
Károly herceg számára nemcsak a népszerűség és a misztérium hiánya okozhat gondot, hanem az anglikán egyházzal való konfliktusa is. Károly elvált státusa és szeretőinek sora érdekes összetevője lesz a történetnek, amikor ő válik az egyház fejévé. Az erkölcstelen életmód korábban is az angol uralkodók sajátossága volt, de a létszámcsökkenéssel és identitásválsággal küzdő anglikán egyház számára Károly nem ideális segítség. A walesi herceg már előre megbotránkoztatta az egyház vezetőit, amikor bejelentette, nem veszi fel a VIII. Henrik óta élő „a vallás védelmezője” státust, mert ő „a vallások védelmezője” kíván lenni. Mint annyi mindenre, Angliában erre sincs leírt szabály, a hagyomány elve alapján működik ez is már 1521 óta. Megváltoztatása alkotmányos vitákat okozna, amelyek hosszú ideig elhúzódnának.
A lakosság körülbelül tíz százaléka tartja magát köztársaságpártinak. Ők a monarchia megszüntetését követelik. Sokuk pénzkidobásnak és szükségtelen parádénak tartja a monarchiát. Vannak, akik úgy érzik, hogy a királyság nem egyeztethető össze a modern demokráciával. A nézet különösen a munkáspárti szavazók körében népszerű, valamint a marxista és kommunista doktrínák iránt nosztalgikus szimpátiát érző fiatalok között. Európa nagy részében az ilyen mozgalmak sikerrel bontották le a különböző monarchikus berendezkedéseket. Az európai királyi családok leszármazottainak egy része csak nevében őrzi egykori rangját. Egyes országok megtartották ugyan királyaikat, de csicsás díszlet szerepére ítélték őket, kiknek felmenői egykor birodalmakat igazgattak. Hollandia és Svédország királyi családjai már csak alkalmanként öltöznek királyi díszbe, a holland király nyugodtan biciklizhet Amszterdam utcáin, anélkül hogy bárki felismerné.
Anglia azonban csökönyösen kitart királyi családja mellett. A királyság intézménye úgy fonódik össze az állam többi szereplőjével, hogy évekbe telne, mire jogtudósok szétválasztanák őket. A számtalan hagyomány identitást is nyújt a népnek, amely mindig is büszkén kapaszkodott tradícióiba. A királyság jövője az elkövetkezendő nemzedékeken múlik. Nem biztos, hogy az egyre sokszínűbb ország változó lakossága ugyanúgy kíván majd ragaszkodni a királyság intézményéhez, mint az idősebb generációk.
