A friss széklet leérkezése ritka eset – de ez most beborította windsori férfit

Minden évben előfordul, hogy fagyott szennyvíz ér földet légi útvonalak alatt elhelyezkedő lakott területeken, de most nem ez történt.

2021. október 24., 16:06

Szerző:

Éppen napfürdőzött egy férfi júliusban, amikor a Heathrow melletti kertje fölött elhúzott egy repülő, és ráengedte a szennyvíz tartály tartalmát – írja Business Insider. Első olvasásra talán fura, hogy ez a tény miért tarthat számot a világ összes többi pontján élők érdeklődésére, hogy mindez bekerült a hírekbe, arra az a magyarázat, hogy az online megbeszélésen szóba került ez a  júliusban történt szerencsétlen eset.

Egy képviselő Windsor és Maidenhead királyi önkormányzatának légiközlekedéssel kapcsolatos tanácskozásán, felszólalásában elmondta, hogy egy – meg nem nevezett – férfi egy nyári napon üldögélt windsori házának kertjében, amikor váratlanul ürülék és vizelet borította be. A Business Insider cikkéből kiderül: az égből érkező végtermék beterítette az egész kertet, a napernyőket és magát a windsori lakost is. Az önkormányzati ülésen elhangzott: minden évben előfordul, hogy fagyott szennyvíz ér földet légi útvonalak alatt elhelyezkedő lakott területeken, de ez – mármint a friss széklet leérkezése – igen ritka eset. Windsor tizenhárom kilométerre található a London-Heathrow-i repülőtértől. A helyi lakos nem jogosult kártérítésre, mivel az anyagi kár nem volt jelentős.

 

(Kiemelt kép: British Airways jets are seen at Heathrow Airport June 13, 2021, in west London. Brendan Smialowski / AFP)