Túlpörgették az amerikai gazdaságot, kipukkanhat Trump adócsökkentési lufija

Megannyi nehezen feloldható, de könnyen megmagyarázható ellentét jellemezte az amerikai félidős választásokat. Legelsősorban talán az, hogy miközben a gazdaság Donald Trump elnök szavaival fantasztikusan teljesít, a kampányban ezt a témát a képviselőházi többségüket elvesztő republikánusok háttérbe szorították. A demokraták érthetően inkább az egészségügyre és a jövedelmi különbségekre terelték a figyelmet. Már ami a gazdasági témákat illeti.

Valóban, a harmadik negyedévben éves szinten 3,5, a másodikban 4,2 százalékkal növekedett a gazdaság. A munkanélküliség 49 éves mélypontra, 3,7 százalékra csökkent. Októberben, a választásokat megelőző hónapban 250 ezer új munkahely keletkezett. Korábban is hasonló ütemben javult a foglalkoztatási helyzet, s ennek következtében a bérek is kapaszkodnak felfelé, 2009 óta a legnagyobb ütemben, a három százalékot is meghaladva. A fogyasztás is élénkül, ám a beruházások iránti, év elején tapasztalt lelkesedés lohadni látszik.

Nos, a rózsás gazdaságban a felmérések voltaképpen megdöbbentő hangulatot érzékeltek. A CNN közvélemény-kutatása szerint a válaszadók hatvan százaléka vélte úgy, hogy az ország rossz irányba halad.

Ez nem feltétlenül a gazdaságra vonatkozik, de ilyen kedvezőnek látszó körülmények között mégis meglepő. Az amerikai polgároknak azonban csak negyven százaléka érzi úgy, hogy számára a burjánzó konjunktúra előnyt hozott volna, s még Trump híveinek körében sem éri el az elégedettek aránya az ötven százalékot.

Mindenképpen oka ennek a furcsa ellentmondásnak, hogy miközben a bérek most már kúsznak felfelé, a reálérték alig, mert közben az infláció irama is gyorsul. Nyilván sokan emlékeznek azonban rá, hogy az úgynevezett dotcombuborék, a technológiai cégek részvényeinek túlértékelődése idején, a kilencvenes években négy százalék körül gyarapodtak a munkából szerzett jövedelmek. De miközben a bérek – ahogy akkor – csak araszolnak fölfelé, a vállalati profitok történelmi rekordot döntenek. Az üzleti jövedelmekből pedig a tőke sokkal nagyobb részt hasít ki magának, mint a munka.

A helyzet ma rosszabb, mint a nagy recesszió kirobbanása előtt volt, és sokkal rosszabb, mint 1950 és 1990 között.

Annak, hogy a társasági nyereség az egekbe szökött, az az oka, hogy az év elejétől megvalósított adócsökkentés aránytalanul kedvezett a cégeknek, amelyek elsősorban a részvények visszavásárlására és osztalékra költöttek, nem pedig beruházásra vagy innovációra. A középosztálynak viszont vajmi kevés jutott az állítólag az ő megsegítését szolgáló köztehermérséklésből. A pártatlan Tax Policy Center számítása szerint az átlagos háztartásonkénti jövedelemtöbblet éves szinten 930, azaz hetente alig 18 dollárt tesz ki. Ehhez képest még Ronald Reagan és George W. Bush adópolitikája is népszerű volt, mert legalább az alsó 95 százalék is kapott vagy tízszázaléknyi könnyítést. Igaz, a felső egy persze huszonötöt, de ez mégis valami, szemben a mostanival, amelynek álságosságát a zöm átlátta. Ezért aztán a republikánusok ezt a témát nem nagyon vették elő a kampányban.

Az ebből is fakadó elégedetlenségre játszottak rá, ami bizarr, de nem hatástalan fogás. Egy kerekasztal-beszélgetésen érvelt azzal a közgazdasági Nobel-díjas Angus Deaton professzor, hogy nem csoda a tőzsde száguldása, ez történik, ha a jövedelmeket a tőke javára csoportosítják át. A mediánbérek ötven éve nem nőnek, a főiskolát nem végzettek körében pedig tizenöt éve csökkennek. Ezek az emberek, főként a fehér munkásosztály tagjai, úgy érzik, rosszabbul élnek, mint a szüleik, s gyermekeik is rosszabbul fognak élni, mint ők.

Fotó: MTI/EPA/David Maxwell

Az első világháború, a spanyolnátha pusztítása óta nem fordult elő az Egyesült Államokban, ami most, hogy a várható élettartam a fehér lakosság körében csökkent volna.

A The Washington Post munkatársa, Steven Pearlstein az amerikai kapitalizmus túlélési esélyeit vizsgáló, most megjelent könyvében kimutatja, hogy minél nagyobb a jövedelmi különbség, annál élesebb a politikai polarizáció, s annál inkább változik, befolyásolható az amerikai választó magatartása, fokozódik haragja, erősödnek előítéletei, s gyengül a közös értékekbe, sorsba, célba vetett hite, ami az országot összetartotta.

A gazdasági sikerek szerény hangoztatásának még további okai is lehetnek. A nagy adócsökkentést még az egységes törvényhozási republikánus többség úgy hirdette meg, hogy a nagyobb növekedés majd finanszírozza a kieső költségvetési bevételt. Felhagytak azzal a követeléssel, amelyet Barack Obama idején elsőrendűen fontosnak tartottak, hogy a kiadások csökkentésével kell ellentételezni azt az összeget, amely az alacsonyabb adók miatt nem folyik be. Sőt a kiadásokat még növelték is. Ennek következtében elszállt a hiány, holott korábban a republikánusok a kiegyensúlyozott költségvetés híveként tüntették fel magukat.

Az október 31-én zárult 2018-as költségvetési évben 780 milliárd dollár deficit keletkezett, 17 százalékkal nagyobb űr tátong, mint a megelőző évben.

A bruttó hazai termék, a GDP 4 százalékát teszi ki a hiány, és a Kongresszusi Költségvetési Iroda és a Nemzetközi Valutaalap, az IMF szerint is tovább dagad. Meghaladhatja az ezermilliárd dollárt, a GDP öt százalékát, holott ilyen jó időkben az arányszámnak apadnia kellene. Egyelőre semmi sem utal rá, hogy az adócsökkentés a költségvetés bevételeit növelné. A 2018-as költségvetési esztendőben a szövetségi büdzsébe 0,4 százalékkal több pénz került, mint 2017-ben, holott a hasonló gazdasági növekedést elérő 2015-ös évben a bevétel több mint hét százalékkal haladta meg az előző évit. Ennek következtében – s most már a piac is kezdi érzékelni a súlyosbodó kockázatokat, amelyeket a hozamok ingadozása jelez – drámai mértékű, a múlt évi kétszeresére rúgó, 1,3 billió dollár körüli hitelfelvételre szorul az Egyesült Államok, emelkedő kamatkörnyezetben.

Éppen ezért támadja Donald Trump elnök a központi bankot. A bruttó adósság az IMF prognózisában 2023-ra eléri a GDP 117 százalékát, a mai 106-ról. Amúgy az összesen több mint húszezer milliárd dollárt kitevő államadósságból több mint hatezer milliárd van külföldi kézben, s ebből a vámokkal támadott Kínánál csaknem húsz százalék. A valutaalap októberi jelentésében az áll, hogy az adócsökkentés és kiadásnövelés rövid távon élénkítő hatású, hosszú távon kockázatokat rejt, és a növekedési iram lassulását idézheti elő.

A képviselőházi demokrata többség arra készül – s eredményt tőlük éppúgy várnak, mint a republikánusoktól és az elnöktől –, hogy nem ad teret újabb fedezetlen és a fellendülés során szükségtelen adócsökkentésnek.

Foggal-körömmel védi az amúgy népszerű egészségbiztosítási programot, amely még mindig Obama nevét viseli, továbbá a szövetségi nyugdíj- és betegellátási rendszereket, amelyek lenyesegetését a republikánusok már tervezgetik mint a hiánycsökkentés egyedüli módszerét. Kész az új többség a gyógyszerárak mérséklésére és a minimálbér érdemi emelésére, az infrastruktúra fejlesztésére, de a következő két év eltelhet kölcsönös vádaskodással és terméketlen vitákkal is.