Czeizel beszélgetőkönyve

A 2015. augusztus 27-i lapszámban olvastam Nagy Zoltán levelét A genetikus emlékezete címmel. Czeizel professzor sok irányú ténykedéséről a Két életem, egy halálom című – ahogy én nevezem – beszélgetőkönyvében vall: életéről, ténykedéséről, sikereiről, kudarcairól. De a könyv 18. fejezete több mint vallomás: tanúságtétel. Kidolgozott tantárgyat készített elő, elkészítette a szükséges tankönyvet. A Horn-kormány ezt a tevékenységet anyagilag is támogatta. Majd jött az első Orbán-kormány és annak szociális minisztere, Harrach Péter, akinek nézetei valahol a „gólya hozza a kisbabát”-szinten megakadtak, s az egész témát lapátra tette. Hát ilyen „felkészült emberre” volt és van ma is szüksége Orbán úrnak.

Bízom benne, hogy Czeizel professzor búcsúztatásán nem lesznek ott azon lobbicsoportok tagjai, amelyek akadályozták tevékenységét, nem lesznek ott azok sem, akik meghurcolták, és azok sem, akik elgáncsolták akadémikusi tagságát. De ott leszünk, akik hallgattuk előadásait, olvastuk érthető tanulmányait. S nagyon jó lenne, ha nem csak nekrológot tudnánk írni és temetni, hanem addig becsülni az értünk ténykedő talentumokat, amíg közöttünk és értünk tevékenykednek.

Emléke legyen örök!

Varga István, e-mail