Csitulnak a kedélyek Egyiptomban
Az egyiptomi ellenzék azt állítja, hogy szkeptikus a kormány jóhiszeműségét illetően, ennek ellenére tárgyalásokba kezdett a nemrég kinevezett Omár Szulejmán alelnökkel.
Egyiptomban elkezdődtek a tárgyalások az alelnök és az ellenzéki csoportok, köztük a legnagyobb erőnek számító Muszlim Testvériség között. Már megegyeztek az alkotmány reformjáról. Az amerikai külügyminiszter óvatosan üdvözölte a politikai párbeszédet. A nemzeti párbeszédben részt vesz a Muszlim Testvériség eddig betiltott iszlamista mozgalom is. A felek egyetértenek abban, hogy felülvizsgálják az alkotmányt, elutasítanak mindenfajta külföldi beavatkozást, és elindítják a békés átmenetet az új demokratikus rendszer megteremtésére. Az amerikai külügyminiszter óvatosan üdvözölte a Muszlim Testvériség részvételét a politikai párbeszédben. Hillary Clinton azt mondta, Washington kivárja, hogyan alakulnak a tárgyalások.
Közben Kairó központjában fogyatkozóban az elnök azonnali távozását követelő tömeg. Igaz, a kopt keresztények szabad ég alatt tartott vasárnapi miséjén sokan részt vettek. Kairó utcáin lassan normalizálódik az élet. Több bank is kinyitott, de a Tahrir tér közelében még mindig zárva vannak a pénzintézetek. A két hete kirobbant zavargások becslések szerint napi 300 millió dollárjába kerültek Egyiptomnak.
Eközben a magyar turisták folyamatosan érkeznek haza Egyiptomból, estére egy sem marad az arab országban. Az egyéni utazók, a kint dolgozók és tanulók számáról nincs pontos információ. A Sharm el-Sejk-ből érkezők elmondásuk szerint biztonságban voltak. Ráadásul az itthoniakkal is tudták tartani a kapcsolatot. A most hazaérkezők azt tapasztalták, hogy a máskor népszerű turistahely fokozatosan kihal. Hazánkból szervezett utak majd csak akkor indulhatnak újra, amikor a Külügyminisztérium leveszi a veszélyesnek minősített területek listájáról a turistacélpontokat - írat az
atv.hu.